Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés) III. rész

volt pár ideiglenes iroda: az övé is. A leendő berendezést: íróasztalokat, vaspolcokat, asztalokat, székeket, spanyolfalakat, régimódi gestettnereket, folyóirat nyilvántartó rekeszeket, dobozokat, részben rendelni, részben összekunyerálni kellett. Az angol kormány adta a legtöbbet, egyéb külképviseletek is igyekeztek kasserolni magukat.

A fizetést dollárban adták, ami az amerikainak a felét érte. Egy kis egyetemi mag működött már: a pénztárost a pénzügyminisztérium nevezte ki, hórihorgas néger fickó volt, nagy családdal, állandóan vigyorgott és csalt. A tanulmányi osztály vezetője egy tömzsi, aranyfogú indus volt, egyik könyvtári szakreferense, Kishore sógora. „Az angol nyelvet egy expatriált részeges brit professzor-jelölt, Bili készült tanítani, ki egyelőre Doktor Williams, a háziorvosom világszép néger lányának udvarolt. Helyettesemet én neveztem ki: Kulkami úr volt az, egy Madrasból Londonba, onnan Guyanába cseppent hindu, a homoepatikus orvosságok tudora.

Az ország egymillió lakosának kilenc tizede, a Nagy-Britanniánál nagyobb, volt angol Guiana tengerpartján, illetve két nagy folyójának, az Essequibonak és a De- merarának partján élt. 60 %-a indus bevásárlók leszármazottja volt, 35 %-a néger, akiket a gyarmatosítók rabszolgaként hoztak ide, a 17-18. században, a cukornádat megművelni. Az országban főleg a szavannákon és az őserdőben, 44.000 indián élt, törzsi közösségben. A maradék lakosság főként kínaiakból és portugálokból állt. (A Kabdebó család a lakosság 0,000004 %-át alkotta.)

23. 3, BEL AIR, GEORGETOWN, GUAYANA

Augusztusban jött Ági a gyerekekkel. Az Oranje Nassau nevű holland luxushajó hozta őket, valamint Ági anyját is, ki azt jött kipróbálni, tudna-e leányával együtt élni. (Pár hónapon belül bebizonyosodott, hogy nem tudna, s mikor kijelentette, hogy hazamegy Budapestre, Káté — bankkölcsönt véve föl — megvette neki a repülőjegyet hazafelé, mielőtt a derék öreglány meggondolhatta volna magát.)

Á Kishoréktól bérelt Bel Air 3 is lábakon állt, de magasabban, több szellőt fogva, mint a kormányutcai ház; az ottani két felsőszoba helyett itt négy volt, és alul, a falábak között, a falépcső tövében az ötödik, hol Eunice lakott, a makushi indiánus- lány. Őt egy kanadai misszionáriustól örökölték meg Kabdebóék. Más feladata nem volt, mint a gyerekekre vigyázni, ezt feledékenyen oldotta meg, s mivel gyakran elkószált, hazaküldték a falujába. Maria és Trevor megmaradtak, bejártak, főztek, takarítottak, (Trevor segített), mindenben segédkeztek.

Amíg a család távol volt, Káté naponta járt Demerara folyó deltájához halászni. Az első tíz napon, egy partravetett nagy bűzlő bálnát kerülgetett, a második tíz napon elleste a helybeliek halászmódját, s ettől kezdve dobó-horoggal halászott, pecáló felszerelés helyett. A halbőség európai ésszel elképzelhetetlen: bibliai volt. Úgyszólván soha sem ment haza üres kézzel, s bár itt 3 kilósnál nagyobb halat nem fogott, egyszer - már Pandával közösen halászva — tizenkét harcsával tért meg. Mellette dobóhorgozott egy néger tanító. Ilyen a halászszerencse: egyetlen dürgencset sem fogott. „Hogyan csinálja, igazgató úr?”, fordult Kátéhoz, szinte könyörögve. „Hát így: bedobom, látja, 35-40 méterre. Mutatóujjam a zsinóron. Ha a zsinór megremeg, fölkészülök. Ha meghúzza, berántok neki. Nem gyöngén, nem erősen. Aztán húzom, gyűjtöm szaporán be a zsinórt. Ha nagy, fárasztom, majd a mólóhoz húzva beszáko- lom; ha kisebb, szépen kiemelem. így ni!” Mert az oktatás végén már ott lógott a másfél kilós harcsa a horon. (Lapozzunk előre. Írországban, a híres Clogher Heed- nál, egy paksi atommémököt vitt ki hősünk a kikötőbe, makrélázni. Huszadmagá- val pecált. Tizenkilencen fogtak makrélát, köztük egy hatéves gyerek is, ő nem.) Guyanában 10-12 fajta harcsát, önmagát fölfújó ballonhalat, szivárványszínű luka18