Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - Ferdinandy György: Hazai föld (elbeszélés)
Furcsa, felemás tisztelgés volt. Apa nélkül nőttem fel, mint a legtöbb háborús gyerek. Nem erős oldalam a tekintélytisztelet. Mint kiderült, volt aki nem helyeselte a módszeremet. A vagy jót, vagy semmit hívei nem tudják, hogy egy kis gonoszság nélkül - nem lehet. De erről, szíves engedelmükkel, legközelebb. * Ha lennének évszakok a szigetvilágban, azt mondanám, kitavaszodott. Az özvegy elrepült Angliába, útnak indultam én is, azzal, hogy majdcsak találkozunk a szertartás alatt. Alig érkeztem meg Budapestre, csengett a szobámban a telefon:- Megjött a küldöttség! - közölte feleségem.- Miféle küldöttség? Ide nem érkezett meg senki sem!- Nem oda, ide! Hát nem tudod?! Az egyetemi delegáció még a frankfurti repülőtéren benáthásodott. Visszafordultak, és ezzel be is fejezték ezt a viszontagságos utat.- És most? — kérdeztem. „Mit csinálnak?”- Mesélnek - válaszolta komolyan. „Folytatásokban közlik a kalandjaikat.” így hát az írószövetség visszakozása után ezen a tisztelgésen is hamar túlesett az Öreg. A temetés napján útnak indultam én is, hogy a megadott időben ott lehessek a faluban. Szemerkélt az eső, a téesz udvarában már ott ácsorgott mind a két csapat. Bérelt autóik körül, a tereferélő külföldi rokonság, és távolabb, talpig feketében, a néma otthoniak. Ha itt lett volna, talán összeboronálja őket az Öreg. Megpróbáltam volna én is, az özvegy azonban keresztülnézett rajtam. így tudtam meg, hogy bátyám biográfiája megjelent. A falubeliekkel tettem meg a temetőhöz vezető utat. Némán lépegettünk az avarban, Kálmus, a családfő a menet élén vitte a virágokat. Fülledt meleg volt, ólom felhők gyülekeztek a fejünk felett. Annakidején megígértem a Bácsinak, hogy a sírnál még elhúzatom a Szomorú Vasárnapot. A ravatalozónál azonban már ácsorgott néhány öreg. Ők énekeltek a szertartás alatt, olyan szépen, hogy Seress Rezső világszáma teljesen feledésbe ment. Álltunk az apró temetőkert ravatalozója előtt. Fiatal pap beszélt, jól emlékszem, azt mondta, hogy a szülőföld, akár a mágnes, visszakényszeríti a távolba- szakadtakat. Igaza lett az Öregnek. Befogadta a föld, a tékozló fiú hazaérkezett. Az élete immár teljes egész: íve, értelme, tanulsága van. Véget ért a szertartás, a sírásók letörölték a könnyeiket. Akkor támadt fel a szél: néhány pillanat alatt teljesen besötétedett. Egészen közel csapott be a villám, a polgármester megjegyezte, hogy elbúcsúzott az Öreg. A tészben addigra megterítettek az asszonyok. A vihar elvonult, körülülte az asztalokat a gőzölgő menet. Az özvegynek lett igaza: voltak vagy negyvenen. Ilyenkor fel szokott engedni a feszültség. Összemelegszik a rokonság, elmondják a közös emlékeiket. Néha még énekelnek is. De ezúttal a tornak ez a része elmaradt. Az idegenek között angolul folyt a beszélgetés, a felnőttek még csak 8
