Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Vekerdi László: Kötetbírálat és köszöntő a Természettudományi Közlöny 125. évében
A századvég-blokkot szerencsésen vezette fel Radnai tanár úr írása: Szilárd Leó és Németh László diák-éveinek a bemutatása, az év erős tudománytörténeti csokrából is messzi kiemelkedő Az iskola erővonalai. Az iskola erővonalai különben tevőlegesen is beleszóltak a 125. évbe: a Diákmelléklet a múlt esztendeihez hasonlóan a Lap gazdag és reménytkeltő újítása maradt. S tán még a múlt esztendeinél is tisztábban látszik, hogy az írások többsége, s igencsak legjava a város vagy az iskola egy-egy nagy tanáráról-tudósáról szól, vagy az iskola, a város, a környék valamilyen kincséről vagy jellegzetességéről. A diákok, s nyilván a tanácsadó tanáraik is, jól ismerik a terepet, amely az életkor adottságainak leginkább megfelel, s ahol az ifjú írók felnőtt kollégáikkal minden tekintetben egyenrangúként és egyforma eséllyel indulhatnak: épp ezért is illik annyira szervesen a Lapba a Diákmelléklet, s nem szorul valamiféle ifjúsági gettóba. De túl ezen, jelzik tán az írások általában a mentalitás változását; a helyi és a kézzelfogható megbecsülésének a növekedését, helykeresésünk kezdeteit, magunkra-találásunkat bármiféle bezárkózás nélkül, a kiszabadulás igényét a kirekesztő „felzárkózósdiból”. Vagy ahogyan a Székely Múzeum igazgatója, a százhuszonöt évből kiállítást rendező Kónya Adám mondotta Kézdivásárhelyen: „így is szolgálta a most jubiláló Természet Világa új, tudományos ismeretekkel és önismeretünk ébrentartásával mindannyiunkat a Kárpátmedencében”. A diákírások mintha válaszolnának a leguniverzálisabb magyar tudós márciusi számunkban megjelent Ulysses-i intésére: „Beugrunk a gyors meggazdagodást ígérő nyugati kereskedelem legsilányabb trükkjeinek és lefitymáljuk a saját - külsőségekben bizonyára szegényebb, de a lényege tekintetében értékesebb - termékeinket. Engedjük, hogy ebül szerzett tulajdonnal új szerencselovag-osztály induljon vállalkozni.” És ugyanez mondható az ebül szerzett tulajdonnal vállalkozni induló szerencselo- vag-sajtóra; nemzetire, liberálisra, szocialistára, nyomtatottra-elektronikusra egyaránt. Annál fontosabbak az olyasféle dokumentumok, mint amilyen pl. Edgar R. Lorch idejében átvett emlékezése Riesz Frigyes (akkor még magától érthetően „európai”) Szegedjére, vagy amilyen a Pótfüzetek-hagyomány ügyes felélesztésével régi nagy cikkek reprintelése volt Szily Kálmán: Apáczai Encyclopaediájá-tól Császár Ákos: Geometria mérés nélkül-éig. Külön trouvaille, ahogyan pl. a szeptemberi számban Beck Mihály a Közlöny Levélszekrény rovatát felfedezi (meglehet Szenti- ványi Tibort tán épp ez is inspirálta, amikor a honi számítástechnika kezdeteit tárgyaló érdekes sorozatára érkezett levelekre válaszol a 12. számban), vagy ahogyan Kecskeméti Tibor a Balaton mai pusztulásával pontosan és fájdalmasan rímelő panaszt mutat be Soós Lajos 1929-ben megjelent helyzetfeltáró „Siralmas ének”-ében. A felélesztett Pótfüzet-hagyományt, nyilván nem ilyen rendszerességgel, később is folytatni kéne. És legyen mégoly nehéz ebben a folyvást nehezedő szép új világban, folytatni kell a Lapot. „A születésnapok - olvasható a Nature elindításának 125-ik évfordulóját ünneplő 1994. november harmadikai kötetnyi számban - rendszerint kétértelmű alkalmak; az örömöt rontja a tudás, hogy az idő kérlelhetetlenül múlik. Ezzel szemben azok az évfordulók, melyeknek intézmények örvendhetnek, mentesek lehetnek ettől a kétértelműségtől.” Kedves Közlöny-xmk. mostani évfordulóján körülöttünk úgyszólván minden „kétértelműséggel” látszik rontani az örömöt; de szembeszegül az elmúlás fenyegetésével nem egyszerűen a Lap mai nagyon magas nívója, hanem az a szépen emelkedő ív, amelyen a szerkesztő és csapata viszi. Magam, hajdani Soproni-„Sel- meci” (és immár sajnos a Lapban dokumentáltan vén) balekként mi egyebet kívánhatnék ezen az Elröppent évfordulón, mindannyiuknak (mindannyiunknak), mint: Jószerencsét! 107
