Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5. szám - Az Eötvös Kollégium centerániumára - Fodor András: A továbbélő Eötvös Kollégium

Frigyes, Keszthelyi Lajos, Kiss József, Kozma Géza, Kubinyi András, Kucsmán Árpád, Kurucz Jenő, Lakatos Imre, Lator László, Major Jenő, Mészáros István, Mihályi Gábor, Molnár János, Nagy Géza, Nagy Miklós, Németh G. Béla, Németh Lajos, Niederhauser Emil, Orosz László, Óvári (Manninger) Miklós, Pál László, Pándi (Kardos) Pál, Papp Ferenc, Pölöskei Ferenc, Rádics József, Réz Pál, Ritoók Zsig- mond, Rózsa György, Rusvay Tibor, Ruttkay Kálmán, Sallai Géza, Sarkady János, Sass Elemér, Sárosi Bálint, Simon István, Simó Jenő, Straky Tibor, Szász Imre, Száva-Kováts Endre, Szepessy Tibor, Szűcs Jenő, Tárnái Andor, Trócsányi Zsolt, Véber Károly, Vekerdi József, Zeller Gyula, Zoltai Dénes...

A rombolás menetrendje

Ne csak a hosszú névsor bizonyítsa, milyen folyamat szakadt meg, s hogy mekkora volt a pusztítás tétje. Ha visszautalok arra, amiből fejtegetésem eredt, hogy az Eötvös Loránd alapította intézménynek mindig elsőrendű célja volt, hogy j ólképzett középiskolai tanárokat adjon az országnak, elgondolkozhatunk az adatokon, hogy e kitűzött célt már a fennállása utáni tizenöt évben 135 vidéki iskolában valósította meg, s hogy a továbbiakban is évtizedekig számon tartatott, hogy Szombathelyen, Sárospatakon, Dombóváron, vagy Mezőkövesden ki volt az a nemzedéket nevelő, Eötvös Kollégiumból került tanár. E láncolat goromba elvágását is számba véve, megbocsájthatatlan a vazallus aknamunka, amit a generációmbeli pártpolitikához alkalmazkodók, a magukat progresszívnek nevező doktrinerek, az intézmény átmentését hangoztatva, akarva-akaratlan a rombolás szolgálatában végeztek.

Keresztury memoárja (Emlékezés az Eötvös Collegium utolsó éveire, Valóság, 1989/3.) saját naplódokumentációim, Szász Imre regénye s főként a könyve függelékében közölt, folyóiratokból, archívumokból kiemelt vita- és jegyzőkönyvrészletek megdöbbentő nyerseséggel tárják föl a belső omlasztás, a külső érdekekhez idomulás tényeit, s a könyörtelen folyamatban egy izgága teoretikus, a rosszlelkiismeretű főkolompos Lakatos Imre, s a hozzá így-úgy csatlakozók dicstelen szerepét.

Mivel kedvező „szociális összetételem” miatt engem is igyekeztek maguk közé vonni, válságérzetemet bizalmukkal gyógykezelni, módom volt megfigyelni az avantgárd baloldaliság szerepfölvételét és változásait. Eleinte a francia, olasz, angolszász értelmiség példáira hivatkoztak. Eluard, Aragon, Picasso, Léger..., aki író, festő ad magára ott Nyugaton: kommunista. Hatásos hazai argumentum volt egyi- deig a népi kollégiumok Eötvöséhez képest nyíltabb, politizálóbb, méltóbb jövőt Ígérő szellemére hivatkozni, de hamar kiderült, hogy a legtehetségesebb népi fiakat is a hatalom szolgálatára manipulálják, s a magukat jövendő kultúrdiplomatáknak tekintő ifjak csúful becsapott, jóra érző közösségét, a bezzeg-példaként emlegetett „fényes szellők” seregét, a NEKOSZ-t, előbb számolták föl, mint a „széplelkek tanyája” Eötvös Kollégiumot.

A mi mozgalmáraink közben a Révai Józseffel folyt tanácskozásoktól felbuzdulva, a kívánatos átalakulás legfőbb kerékkötőjét, Kereszturyt egy alkalommal szinte inkvizíciós kihallgatásra idézve, elérték céljukat. Leváltatták őt, s olyan igazgatót (Lutter Tibort) hoztak helyébe, aki a volt Birodalmi Német Gimnázium tanárából lett pozícióféltő párttag, aki beengedte a falak közé az eszmei hegemóniát követelő harcos marxizmust, s vele együtt — amire kezdetben ő se számított - az egyetemről, minisztériumból, mindenfelől, maradék autonómiánkra fenekedő politikai prakti- cizmust. Progresszívjeink nyugati példákra hivatkozó baloldalisága egyszerre csak átalakult Sztálint, Rákosit szolgáló pártossággá. Felettébb nevetséges volt ez elein89