Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Az Eötvös Kollégium centerániumára - Rácz István: Gólyavizsga (Emlékezés az Aranykorra)
ben játszódik, s azt hiszem, nekem Firenze megfelel. Valóban, őszre megkaptam az értesítést, hogy fölvettek a Kollégiumba. De az nem volt olyan egyszerű, hogy a tanári kar fölvett bennünket, még következett a gólyavizsga is. Ezt mindig október elején tartották meg, amikor az új kollégisták már valamennyire megszokták a Kollégiumot és az egyetemi életet. A gólyavizsga a Kollégium színpadán zajlott le. Idősebb kollégisták ültek egy asztal mellett, és sorra maguk elé citálták az új növendékeket. Nagyon csípős kérdéseket tettek föl nekik, és figyelték csillogó szemmel, hogy na, vajon meg tud-e a növendék birkózni vele. Hogy milyen kérdések voltak? Nem voltak nagyon illedelmesek, de szellemesek voltak. Például kettő jut most hirtelen eszembe. A bizottság elé odakerült egy gólya, aki történetesen fizika-matematika szakra iratkozott az egyetemen. Azt mondja a bizottság elnöke, hogy most meg akarjuk vizsgálni, hogy Önnek milyen képzelőereje és milyen megfigyelőképessége van. Például képzelje el, hogy megy a pesti utcán, és a járdán egy magas létra van nekitámasztva az emeleti ablaknak. A létra tetején egy termetes nő buzgón mossa az ablakot. Nyár van, a nőn csak egy könnyű pendely. Maga elmegy alatta, fölnéz, mit lát, mije van a nőnek? A szegény gólya tanácstalanul néz jobbra-balra, ingatja a fejét, mit is feleljen. A bizottság elnöke azt mondja, várjon, segítek magának egy kicsit: p-vel kezdődik, és a- ra végződik. A gólya elvörösödik és kimondja a szót, ami p-vel kezdődik és a-val végződik. A bizottság elnöke haragosan rászól: Nem jósolok magának nagy jövendőt itt a Kollégiumban. Hát még azt sem tudja, hogy annak a nőnek potenciális energiája van? Hiszen, ha leesne onnan a létráról, ugyan hatalmas erővel csapódna a földhöz! Na menjen, elegünk van magából! A következő jelölt, tegyük fel, magyar szakos volt, és az elnök megkérdezi: Remélem, ön nagyon jól ismeri a magyar irodalmat. Igen, igen, szeretem. Na, mi a véleménye Csokonairól. Természetes, hogy az egyik legnagyobb magyar poéta. Hát akkor azt is tudja, hogy Csokonai, mint amolyan garabonciás diák, sokat gyalogolt szerte az országban. Volt Patakon is, és átment a Bodrogközön is, és ott Tiszakarád faluban egy kellemetlen élménye volt, amit egy négysoros versben megörökített. Ez a vers nem kapott soha nyomdafestéket, könyvben nem jelent meg, de a Csokonai- rajongók nemzedékről-nemzedékre, szájról-szájra adják a verset. Gyöngyszeme a magyar költészetnek. Azt mondja a fiú: Ó, ezt mi pataki diákok nagyon is tudjuk, a vers így szól. Illetve pont arról szól a vers, hogy amikor szegény Csokonai Karádon keresztülment, hasmenése volt, és szeretett volna megkönnyebbülni, de akármelyik csűr mögött vagy kupac mögött guggolt le, rögtön jött arrafelé valaki, tehát nem végezhette el a dolgát, s haragjában a következő verset költötte: Sem télen, sem nyáron Nincs hol szarni Karádon, Mert sem ide, sem oda, Nincsen kuporodni hova. Bravó, kedves kolléga úr, látom, hogy jól ismeri Csokonait. A Kollégiumnak két fontos ünnepe volt: az egyik a gólyavizsga, a másik pedig Bégé úr nevenapja, amire összegyűlt nemcsak a diákság, meg a tanári kar, hanem az egyetemen tanító professzorok jelentős része is ott volt. Tehát Bégé úr nevenapja valójában komoly ünnepnek számított. A műsort ehhez a diákok adták, és ekkor nem a növendékek kerültek a kabarészámok középpontjába, hanem maguk a tanárok. Olyan maró anekdotákat, megjegyzéseket mondtak el vidáman, tréfásan a tanárokról, hogy én, amikor először hallottam, elképedtem, hogy ezt a professzorok eltűrik? Az lett volna sértő a tanárainkra nézve, ha róluk a kollégisták 79
