Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Bérczes László: Én vagyok Galilei (Töprengés Németh László drámájáról)
Bérezés László Én vagyok Galilei Töprengés Németh László drámájáról E Mentegetőzések gy elemzés megírása, egy műalkotás bírálatának megfogalmazása soha nem azonos az elemző, a bíráló által adott osztályzat bőbeszédű közlésével. A legegyszerűbb, akár legprimitívebb mű is ezerszer komplikáltabb annál, mintsem az egyetlen osztályzattal elintézhető lenne. Ugyanakkor mindig idegenkedtem azoktól a mégoly bölcs és alapos eszmefuttatásoktól, melyekből nem világlott ki egyértelműen a szavakban bújó személy határozott vélekedése. Ilyen esetben a leggazdagabb irodalom felhasználása és briliáns beépítése, a mégoly mély összefüggések felismerése és fel- szikráztatása is gyanússá válik: szavakból felépített Patyomkin-falnak tűnik, ami a személyesség és a személyes vélemény hiányának elfedését szolgálja. Most, 1994 őszén, Németh László Galileijéről szólva, mégis legszívesebben elbújnék a szavak mögé. E szándék bizonytalanságomat jelzi, e bizonytalanság pedig sokféle okra visszavezethető. 1. Elsőnek említem, mert — noha meghatározónak nem tekinthetem - e találkozóra a Németh László Társaság hívott, a hozzászólásra ők kértek fel, márpedig akár a szerzővel, akár a művel kapcsolatos esetleges bíráló megjegyzés azt is jelentheti, hogy visszaélek a vendégjoggal. Ám e zavaromat feloldja az a hitem, hogy a Társaság célja mindenekelőtt a Németh László-i örökség reális értékelése. Őszintén szólva az a tapasztalatom is segít, miszerint mindig könnyebb azt kifejteni, amit valamiről - még ha tévesen is - gondolunk, mint cifra szavakkal eltakarni-elrejteni véleményünket. 2. Bizonytalanságomat növeli az a tény is, hogy e találkozó apropóját mégis csak egy színházi előadás adja, én pedig ezen előadás bemutatójának másnapján állok itt most, ám amit éppen felolvasok, azt még a premier előtti napokban írtam-írom. Nem segít ezen az a sokak által bizonyára elfogadott nézet sem, amit a Galileiről oly dicsérő szavakat szóló Veres Péter annak idején így fogalmazott meg: „... egy színdarabot előadhatnak ezerszer is, de ha egyszer sem lehet elolvasni, akkor az mégsem irodalom.” Ebből arra következtethetünk, hogyha a megszülető előadásról nem is, de az elkészült írásműről határozott ítéletet alkothatunk olvasmányélményünk alapján. Ez természetesen így van. Am színházról szólva, engem tökéletesen hidegen hagy, hogy az adott szöveg irodalomnak tekinthető-e vagy sem, sőt, azt gondolom, hogy a próbák során a szöveg ilyetén minősítése a rendező vagy a színész szempontjából sem nem oszt, sem nem szoroz. 3. Nem véletlenül említettem az évszámot, mert mi is most, 1994-ben a dolgom nekem, aki a darab megírásának idején kétesztendős voltam: próbáljam meg részben megbocsátható tudatlanságomat, tájékozatlanságomat lehetőség szerint ellen68
