Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Herceg János: Hegedűsök; Szomszédaink; Divertimentó; Bigámia; Tűzhely; Cigányok; (novellák)
Búcsú Herceg Jánostól Herceg János Hegedűsök A X M. tanár úr nagy, erőteljes ember volt, abban a korban, amikor az embernek nincs is pontosan meghatározható kora, mert mintha megállt volna az idő országúján, elsuhantak mellette az évek. Most hangversenyre készültek, s ez mindig esemény volt a városban, jóllehet többnyire műkedvelők muzsikáltak a kottaállványok előtt, a hölgyek azonban mégis kiöltözhettek erre az alkalomra. És a műkedvelők között fiatalok is játszottak, „az új nemzedék”, ahogy a tanár úr néha nem csekély gúnnyal nevezte őket.- Varga! — szólt ki most szigorúan az előszobába olyan hangon, mint valami névsorolvasáson, pedig a kislány, ez a „Varga” egymaga volt, s nem is a tanítványa, miközben a konyha felől hagymás ételszag áradt, mert a felesége már megint nyitva hagyta az ajtót. A kislány levetette télikabátját, s miután a sapkáját is levetette, kezével végig suhant a haján, a tanár úr meg türelmetlenül nézte, sőt, amikor a kivágott blúzára esett a tekintete, mert ez a Varga már nem is volt olyan kislány, el is fordult, s aztán úgy kérdezte komolyan:- Kezdhetjük? Mert, ugye, gyakorolni készültek. Csak ők ketten, abban a biztos tudatban, hogy Mozart mindenekelőtt a hegedűsökre építette kompozícióit, a finom átmeneteket, s a trillákat, amelyeket minden játékosságuk ellenére, mély, férfias hangon kísért a brácsa. Persze, hogy fontos lett volna a fuvola, ahogy olaszosan könnyed és vidám hangulatot tudott teremteni. De az öreg Kovács már teljesen használhatatlan volt, olyankor is beleíujt önfeledten a hangszerébe, amikor pedig már drámai fordulatot kapott a dallam.- Uraim — védekezett a tanár úr, amikor, mint most, a zeneszám is fontosnak tűnő helyet kapott a műsorban -, csodákra nem vagyok képes, így csak egy kvartettel tudok elfogadható muzsikát produkálni. Szolnoki, a csellós, Zöldi a brácsával, a kis Varga Mimi, aki az akadémiára jár, meg én. Mi ketten, mint hegedűsök, ugyebár. Azt már nem mondta, hogy ebben a vonósnégyesben az utóbbiak, vagyis csak ők ketten adnak a muzsikának célt és értelmet, mivel azt hitte, ezt úgyis mindenki tudja. Mert a gordonkában volt valami cigányos mélabú, Zöldi meg a szorgalmas gyakorlással se tudta elfeledtetni, hogy műkedvelő, s igyekezetébe beleizzad. A közelmúltban, nyolcvanhat éves korában elhunyt Herceg János szerkesztőségünkbe küldött utolsó írásai. 1
