Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés)

A téli vendégek között egy barát is akadt, Bartók Ernő, az egykori evezősválogatott; a nyári vendégek az erdész sógora és sógornője, kik Szekszárdról jönnek, a visszaköltözött öregek szobájába.

A kert hatalmas és megterem benne minden, a borsótól a napraforgóig, sőt a nagylevelű dohány is, amit B. ültet, majd aztán szárít, vág fel, újságpapírba sodor, szív. A régi újságok a padlásról kerülnek le, Kamár olvasnivalói: a néhány könyv mellett, mi a szekrény tetején áll. A gyerek minden olvasott jelenetet elképzel, így a kékfedelű felnőttkönyvnek azt a leírásást is, amiben egy nercbundás fiatal nő, a meleg szobában szőrméjét a pamlagra dobja és anyaszült meztelen áll, a karosszékben ülő fiatal férfi és az olvasó fiú képzelete előtt. Miért izgalmas ez?, kérdezi magától.

Játszótárs nincs a környéken, csupán Marika, a kishúga, meg a hozzá hasonló kicsi erdészgyerekek. Az egyetlen gyerekkönyvből felolvas nekik, megtanítja őket három-négy rigmusra, aztán elvonul birkákat legeltetni, vagy gyomlálni a végeláthatatlan kertet, vadkacsatojásokat keresni, pecálni a tóban, a Véndunában. A tavasz kivirultán megjönnek a szigeti halászok, benépesül a kis ház, véndunai nádkunyhó, Padka és Baksa nagy, frissenkötött fehér varsákat hoznak, beszurkozzák, megszárítják, letűzik, fölszedik őket. B. is halászik újra: nagysüllő, nagycsuka a varsában. Az erdész kosárral fogja a térdigérő májusi vízben az ívó pontyokat. Kamár elkap egy sérült gémet és („ne szenvedjen!”) megöli. „Hazahozhattad volna, talán összeilleszthettük volna eltörött szárnyait”, mondja B. , de nem mérges igazán a fiára. A fiú lesz az, aki ezt a kegyes madárgyilkosságot nem tudja önmagának megbocsátani.

6. BAJA, HAYNALD UTCA 32.

Szép nagy ház, barna fakapuval, tágas udvarral, cseresznyéskerttel, házmesterlakással. G. és családja, Kamár nagybátyjáék lakják. A házigazda nemrég jött meg Győrből, ott lemaradt egy Nyugatra menekülő osztagból és megbújt egy özvegynél. Az orosz bevonulás idején Opapa és Mámika, a dédnagyszülők, elhagyják Deszkás utcai nagy házukat és ide költöznek. Nagyika időközben I. lányánál van, a Szent Antal utcában (melyből 1948-ban Szamuely Tibor utca lesz,13 majd 1992-ben ismét Szent Antal utca). Mialatt B. - városi háza kiégvén, a Csanádi villa összedőlve - szállást keres. Mámika meghal, Opapa visszaköltözik saját házába, Pestről megérkező fia családjával egyetemben; felszabadul tehát egy szoba, a Haynald utcában, s idejön először Kamár, majd Marika is. Teréz néniből, osztrák nagynéniének, Stefinek a szakácsnője lesz, a ház legelső utcai szobájából iroda, belőle második gimnazista, anélkül, hogy az elsőt kijárta volna. Egy házitanítót kap és egy köteg szétolvasott tankönyvet, illetve új füzeteket. Visszabotorkál a számtanhoz, pedzi a németet, hadilábon áll, egyelőre, a latinnal. Eltelik egy év, s a latin nyelvtant először érthetően, nem a cisztercita atyák, éppenséggel nem „Tulacs” osztályfőnöke magyarázzák meg neki, hanem apja unokatestvére, Jenő. A jogi doktor és tűzifakereskedő akkortájt nősül. „Raffaello egyik madonnáját vette el feleségül”, gondolja Kamár, ki képeskönyvekből és reprodukciókból ismeri az isteni festőt.

Év végén két osztályból vizsgázik Kamár, de nehezebb a beilleszkedési vizsga. A tanárok egy része vadembernek tartja, az osztálytársak közül ketten-hárman ki13 Ez a népbiztos, azaz terrorista, fogatta el apjáékat 1919-ben, s záratta a Markó utcai fogházba. Romanelli ezredes szabadította ki őket.

28