Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Márton László: Az ígérgető (jelenet)
Mint vétken a megbocsátás! LAMBERT: Bocsáss meg, csak most az egyszer! — E szó, mint valami vegyszer, Amelynek révén az oltott Mészből kiválik a márvány, Éppígy engem is feloldott. Köszönöm, kedves folyó, Hogy engedmény lett a zárvány! Élénkebben fújj, te szél, Szabad levegőt fújó! NÍLUS: Míg ilyen szépen beszél, Közben valamit kihúz. Figyeljünk, mint két hiúz! ROMUÁLD: Uram kezében egy háló! NÍLUS: Tán ez is valami csapda? ROMUÁLD: Nyilván ajándékba kapta, Ezt neki tudtul adom. LAMBERT: Többiektől el nem váló, Mégis magányos atom E háló minden csomója. Vajon tudta ezt fonója? S a csomók között az ég: Dirib-darab semmiség. És ha ez a jeladás? Ebből kaptam a jelet! Jó irányba haladás E furfangos eszköz által Sugallt jócselekedet! Nézzétek: minden lika Egy ledőlt ház ablaka, Melyen a ház kiszökik, Sok lakóját elveszítő - NÍLUS: Tűnődésed szellemes És nagyon érdekfeszítő, De most már a kellemes Mellé társuljon a hasznos! LAMBERT: Aggályoddal ne nyomassz! Nos, Merülj meg, hálóm! ROMUÁLD: Bravó! Ereidben vér folyik, Nem pedig hitvány savó! Kik tehenüket fejik, Azok se markolnak jobban! NÍLUS: Hallod, mekkorákat csobban? Idehallgass! Odanézz! Mi úszik ott a habokban? LAMBERT: Nosza húzzad! Nosza vond! ROMUÁLD: Lomhán mozdul és nehéz, Akár a szívbeli gond. (Nagy erőlködéssel partra húzzák a hálót.) NÍLUS: Ez nem zsákmány, ez csupán zsák, Benne valami puhányság! LAMBERT: Milyen furcsa tömkeleg! ROMUÁLD: Vigyázzatok, még meleg! NÍLUS: Vigyázzatok, már mozog! (A zsákból kibújik Leó.) LEÓ: Annyi szerencsét hozok, Hogy az be sem fér e zsákba. Köszönöm az életet Neked, akit lelke mélyén Egy magasztos cél etet, És hajszol a nagyvilágba, S bár a célod meghiúsul, Bár leküzdhetetlen szepszis A lelket emésztő szkepszis: Végül gyakran az nevet, Aki eleinte búsul, Ifjú spoletói Lambert! LAMBERT: Honnan tudod, ki vagyok? LEÓ: Mellőzök és elhagyok Minden apró részletet - ROMUÁLD: Jól kifogtuk ezt a szörnyet! LEÓ: - Mert a lényeg egy örömhír: Az, hogy atyád sírba görnyed, És görnyedten ottmaradt Egy nagy kőfedél alatt. Ezek után egy a vágyam: Hogy a vizet kiokádjam! LAMBERT: Atyám! Nemzőm! Brühühű! LEÓ: Mindig ilyen együgyű? LAMBERT: Örökségem! Bruhaha! LEÓ: Minek örülsz úgy? Aha! Talán azt hiszed, uram, hogy Máris indulhatsz haza? Sajnos a dolog nem így áll, De azért vigasztalódjál! Ne hidd azt, hogy megmérgeztem Atyádat, és ez okozta, Hogy hozzád zsákban érkeztem; Halálát más végzet hozta, S másképp történt az eset. Nagypénteken húst evett Szegény atyád, s odaugrott Hozzá egy piros evet. Azt makogta: Istent sérti, Ha valaki megkísérti; S ahogy nyilván kitervelte, Felszökkent, és az atyád Vékony és ráncos nyakát 9
