Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Lator László: Őserdő (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Lator László)
észrevegye: nem filozófiai pesszimizmus ez, rajtuk van a kor lenyomata, rossz sejtelmeim, legalábbis részben, politikai természetűek. DM: — Ennek a verseidet is átitató pesszimizmusnak és szorongásnak nagyon is alájátszott akkoriban a kor. S talán éppen ez volt a „baj”, az igazi probléma, mert erről, személyedtől függetlenül, nem kívánt tudomást venni az az erőszakos irodalompolitika, mely minden eszközzel megpróbálta befolyása alá hajtani a kor magyar irodalmát. Egyébként fél évszázada közös barátunk, Fodor András nevezetes naplója, annak is a Kollégium című kötete úgy örökítete meg a könyved ügyének és személyes sorsod összefonódásának az epizódjait, mint Antonioni Nagyítás-ának véletlen filmkockája a titokzatos gyilkosság drámáját. A különbség csak annyi, hogy ez nem volt véletlen, s ami történt, nem titokban történt, hanem az Eötvös-kollégium tagságának a nyilvánossága előtt, s mindezt a verseiddel való megismerkedése első pillanatától megvesztegethetetlen pontossággal, dermesztő valósághűséggel rögzítette a baráti naplóíró. - Neked pedig első könyved megjelenésére huszonegy esztendeig kellett várakoznod. * 1947. július 11. Péntek Szász Imre mutatta, de Fazekas asztalán lopva magam is láttam egy másik felvételre pályázó költő, Lator László verseit. Ahogy rápillantottam a negyedrét papírra gépelt kéziratcsomóra, szinte fölszisszentem az olvasottaktól: Hajnali vázlat Erős zene kél valahol, magasra szökken, meghajol, nagy aranytorkú madarak úsznak az érett nap alatt. Nyugodtan ingó távolok résein rezgő fény csobog, elindulnak a jegenyék, karjuk között feszül az ég. Fel-le mozdul, árad, megáll sugaras szálain a táj, tág kévéken az út felett imbolyognak a tehenek. Zuhogó hét sugárba nő a fényesszárnyú telt idő, hét oszlopa közt zúg a mély, part nélküli, hatalmas éj. Költő a javából! — gondoltam, s lám a szerző, akiről hallom, a makói József Attila gimnáziumból jött, s tizenhat éves korában már versét közölte a Zilahy Lajos-féle Híd, itt ül mellettem. A lélektani vizsgáztatáson derül ki, amikor mindenkit néven szólítanak. Kiugró orrával, markáns tiszántúli kiejtésével egyelőre inkább ellenszenves, de felettébb érdekes a vita, amit itt az éttermi asztal sarkánál a velünk szemben ülő karcagi konzervatívokkal (Bodnárral, Tőkéssel) folytat. Lator hevesen 84
