Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Tóth Tibor: Hogyan élt Arany János Nagykőrösön?
Tóth Tibor Hogyan élt Arany János Nagykőrösön? „Eri mindig elégedetlen voltam Kőrösön, de meglehet, ha innen elmennék, ide vágynám vissza.” (Levél Szász Károlynak) 1. Bevezető A A. JLrany János kilenc esztendőt töltött Nagykőrösön, méghozzá nem is akármilyen kilenc évet: férfikora legszebb időszakát. Harmincnégy éves volt, amikor idekerült, negyvenhárom, amikor elment. Az irodalomtörténet elég egyszerűen elintézi Nagykőröst: rosszul érezte itt magát. A kutatóknak könnyű dolguk volt, Arany leveleiből áradnak a panaszok, akár sógorának, Ercsey Sándornak, akár kedves barátjának, Tompa Mihálynak ír. Gyakran hánytorgatta fel az itteni magas árakat, nem tetszett neki az emberek lenéző viselkedése, kesergett a betegségek miatt, egyszóval volt baja elég. A város persze menti magát, ragaszkodik a költőhöz. Az elfogultabb nagykőrösiek „magyar Weimarnak” nevezik a várost, arra célozva, hogy a kilenc év alatt a magyar művelődés kiemelkedő alakjai gyűltek össze a gimnázium tanári karában; s a maiak azzal tisztelegnek a költő emléke előtt, hogy róla neveznek el iskolát, mozit, patikát. Szerencsére Keresztúry Dezső egyik Arany-könyvében felmenti a várost, mondván: „Nagykőrös nem oka, csak színhelye volt Arany szenvedéseinek”.1 Hol van hát az igazság az Arany kontra Nagykőrös perben? Az itt keletkezett művekről több könyvespolcnyi tanulmányt írtak már. Volt, aki azt is megszámolta, hány verset írt a költő Nagykőrösön, hányat Szalontán és Pesten, s az így született számadatokból vont le következtetést. Ismét mások egyszerűen csak elemezték az itt írt alkotásokat, nem törődve azzal a háttérrel, amelyben születtek. A tanár-Aranyt is sokan bemutatták már. Tudunk tankönyvvé lett óravázlatairól, tanévenként arról, hogy milyen tárgyakat tanított s heti hány órában, a volt Aranydiákok visszaemlékezéseiből pedig — az élen Tolnai Lajos remek portréjával a Sötét világban - vastag kötet telne ki. 1. Keresztúry Dezső: így élt Arany János, Bp. 1974. 94. o. 37
