Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend
tusában a birodalmi főváros demokratikus és nemzeti érzületű értelmiségi és politikai elitcsoportjai szimbolikusan kinyilvánították a nemzeti, a nem-birodalmi Oroszország megszületését, és az akkor már mindinkább fiktív birodalmi állam, a Szoyje- túnió „feloszlatásával” ennek politikai nyomatékot és jogi formát is adtak. Egészében véve azonban a birodalom lakóinak többsége, méghozzá politikai rokon- szenvtől, nemzetiségi és felekezeti hovatartozástól függetlenül a Szovjetunió - esetenként a gyűlölt, megvetett Szovjetunió - szétesését veszteségként, a civilizációs különállás és alternativitás, a „külön világ” utolsó illúzióinak szétfoszlásaként, káoszként, otthontalanságként éli meg, talán csak azokat az országokat kivéve, amelyeket annak idején már létező nemzetállamokként kebeleztek be a birodalmi testbe és sohasem is „szervültek” hozzá, mint a balti államok. A lényeget az évtizedek óta emigrációban élő, szovjetellenes és inkább kozmopolita, mint nacionalista orosz író, Borisz Hazanov foglalta össze Hugo von Hofmannsthal szavait idézve, aki legalább úgy gyűlölte a Habsburg Birodalmat, mint ő a Szovjetúniót, összeomlásakor mégis ezt írta: „Valamiképpen mindnyájan az árvái vagyunk”. A totalitárius Szovjetúnió, persze, nem azonosítható a Kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchiával, mégha az Orosz Birodalom huszadik századi renovatiója volt is. Az „árvaság”, a „kiszolgáltatottság”, az „otthontalanság” posztimperiális érzülete azonban közös', összeköti a bukott birodalmakat és a birodalmak elsüllyedt „Atlantisainak” túlélő lakóit, hiszen hűséges alattvalók, haszonlesők, udvaroncok és lázadók, máskéntgondolkodók, ellenzékiek, értelmiség és nép, hatalom és társadalom „a” világ értelmezési keretét veszítették el, amely a maga módján - így vagy úgy - mindent megmagyarázott és mindenkit a „helyére tett”. Ma sem magábanvéve a sorscsapások, a nyomor és hirtelen elszegényedés, a szenvedés és kisemmizettség a tömeges elégedetlenség és a birodalmi nosztalgia fő forrása, hiszen bajból, szegénységből, sorscsapásból éppenséggel a birodalom lakóinak is kijutott minden korban, hanem mindennek értelmetlensége, az, hogy nincs mire vonatkoztatni, hogy elillant belőle minden hősi nagyság, állami vagy épp ellenzéki pátosz, amire pedig mostantól vonatkoztatni lehetne — a modem nemzetre és az individuumra -, azok vagy nem, vagy csak elitcsoportok kü- lönérdekei és ideológiai képzetei formájában léteznek. Hogyan és miért is állna át a szenvedés és szegénység közössége a birodalmi létezés hőskölteményéről a nemzetállam polgári - individualista és haszonelvű - „prózájára”?19 19 A „birodalom-témának”, akár a birodalmi léttel való szakítást, akár a birodalmi lét újradefiniálását jelentse is ez, komoly és színvonalas irodalma van már Oroszországban is. Míg korábban még a „birodalom” szó is tabunak számított, az elmúlt évek sajtójában, ideológiai és politikai vitáiban, ha homlokegyenest ellenkező jelentésben is, az egyik leggyakrabban használt fogalom. Ha eltekintünk a monarchista vagy szovjet restaurációs birodalom-tervezetektől és a politikát esztétizáló posztfasiszta birodalomvízióktól, akkor a következő két álláspontot láthatjuk kikristályosodni a „birodalom-kérdés” körül. Az egyik lényege az, hogy a birodalom összeomlását azért kell elfogadnia, sőt, ünnepelnie minden becsületes orosz demokratának, mert ez a nemzetté válás és a demokrácia előfeltétele: „Tragikus paradoxon, de ez az igazság - kialakult orosz nemzet nem létezik. A nagy orosz kultúra, a gazdag nyelv, a nép dicső ősi történelme - mindezek csupán előfeltételei a modern nemzetté válásnak. A nemzeti egység megteremtésében Oroszország száz évvel marad el Olaszországtól és Németországtól és - ötven évvel - Törökországtól. Korunk - az orosz nép birodalmi tudata szétesésének és nemzeti tudata keletkezésének kora. (...) A szovjet „szocializmus” nem volt egyéb, mint az orosz birodalom végvonaglása a teljes megsemmisülés előtt. Ezt a végvonaglást csak a Német Római-Szent Birodalomnak a Harmincéves Háborúban bekövetkezett tényleges halálához lehetne hasonlítani.” - írja Boris Lvin. (Borisz 77
