Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Pethő Bertalan: A Fenséges utódlása (Vázlat egy posztmodern esztétikai minőségről)
tékes szellemi érzelem a jó/rosszkedv révén kapcsolódik az esztétikai ítélőerőhöz, ez pedig azáltal, hogy a jókedv/tetszés/jóérzés maga átéléseredendő célszerűség2 , a reflektáló ítélőerőhöz, amelyből egyedül ered a célszerűség apriori fogalma2^ Ami pedig a tárgyakat illeti - hogy ezekre visszatérünk (akárcsak újra és újra maga Kant, ámbár a saját doktrínája ellenére) -, a Fenséges sem műv/észet/i termékeken (pl. épületek, oszlopok), sem meghatározott cél fogalma szerinti természeti dolgokon (pl. állatok) nem mutatható fel, hanem csak a „nyers természeten”, 23 24 25 de ezen is csak annyiban, amennyiben veszélytelenítve van, és semmi roppant/óriás (ungeheuer; szörnyű), azaz sem pompás, sem irtózatos nincs benne.26 Megállapíthatjuk, hogy ettől a Fenségestől merőben különbözik az, amit a Posztmodernben fenségesnek szokás nevezni. Köznapi szóhasználatban valamely kiemelkedően példázatos tárgyat, viselkedést, folyamatot neveznek fenségesnek. A maguk nemében hozzájuk járuló kiválóságra, többletre is utalva, de célzás nélkül bármiféle mögöttesre, kettősségre, meghasonlottságra. Kulturális és civilizációs dolgokat minősítenek ezzel a jelzővel, amennyiben a Lét excesszusa folytatódásának tűnnek. Nem érződik azonban a minősítésben sem a Lét természetbeni ex- cesszusával együttjáró riadalom — amire vonatkozóan kóbor Fenségesről beszéltünk — , sem második természetünknek az elsőtől való radikális elkülönböződése, ami a médiumok generációiban tapasztalható. Ahogyan a Fenséges (sublimis) a Lét excesszusának a szublimálásával alakult ki annakidején, úgy most a hagyományos esztétikai Fenségest deszublimálják populáris/vulgáris fenségessé, de nem a természeti állapotra visszatalálva, hanem a mediális Lét fedőjelenségeire tekintettel. A me- diális deszublimál/ód/ásnak esik áldozatul az Erzékfeletti, a Szellemi, az Ideális, de maga az Alany is, aki a saját deszublimálódását éli ki ugyan dolgaiba feledkezve, de saját minősége és minősítési folyamata tárgyiasultan köszön vissza neki a (vulgáris) fenségesben. Ami egyrétű, együgyű minőség az összekülönböződésben adódó hagyományos Fenségessel szemben, a másodlagosan felizgatott, „hisztérikus” fenséges27 esetében is. A Posztmodem elit Fenségese szintén destrukturálódik a hagyományos Fenségeshez képest. Szintén hiányzik belőle az alanyi minősítés és a minősítő Alany, az Erzékfelettinek és az érzékinek a viszonya, az idea/litás/, továbbá az az összekülön- bözés, ami korábban nemcsak az alanyi minősítésben, hanem pl. a megalázottság felmagasztalódásában (pl. a keresztény művészetben a szenvedő Krisztus ábrázolásának dicső voltában, az ars humilis fenségességében28) is adódott. A határt illetően megvan viszont az ambivalenciája, de az ellentét nem jut benne eredményre, hanem a határ kétféle vonatkozása szerint kétféle fenségesről beszélnek. A Létezés puszta Létének felfogása kevés, steril, enukleált azonban a hagyományos Fenségeshez képest. Az eredendő határ táljára vonatkozóan pedig a tátongó, mindent elnyelő 23 Ez a megállapítás kiolvasható i. m. A XLI skk. Einleitung VII sk.; A 29 sk, 9 paragrafus; A 240-242, 57. paragrafus és Erste Einleitung (a 45. jegyzetben i. k. 212. o.) szövegéből. - Magyarul 156. skk. , 183. sk., 312-314. és 113. o. 24 Kant: KU A XXVI, Einleitung IV. — Magyarul 146-147. o. 25 V. ö. a „nyers emberek”-ről és a végtelen szakadékáról írottakat, a kultúrával és az erkölcsi eszmékkel szembeállítva, KU A 109, 29. paragrafus. - Magyarul 231. o. 26 I. m. A 88, 26. paragrafus - Magyarul 218. o. 27 Jameson, Fredric: Postmodernism or the cultural logie of late capitalism. New Left Review 146 (1984), 53-92. (76. és 80. skk. o.) 28 Imdahl, Max: In: Jauss, Hans R. (Hg.): Die nicht mehr schönen Künste. Wilhelm Fink Verlag, München, 1968. 596. skk. o. 17
