Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Pomogáts Béla: Egy diadal veresége? (A magyar ötvenhat emlékezete és öröksége)
gokat, nagyjából két vezető eszmére találunk bennük: az egyik a nemzeti függetlenség hagyományos gondolata, a másik a politikai demokrácia, a társadalmi egyenjogúság eszméje. Azaz olyan értékek, amelyek a politikai eszmék történetének a mezőjén egyrészt hagyományosan a jobb, másrészt hagyományosan a baloldalon helyezkednek el. Ötvenhat éppen a kívánatos egyensúlyt volt képes létrehozni ezek között a politikai hagyományok és eszmekörök között. Mégpedig úgy, hogy következetesen elkerülte a szélsőséges megoldásokat, vagyis a nemzeti érzésből nem lett nacionalizmus, a társadalmi egyenlőség kívánsága pedig nem vált szabadságellenes, antidemokratikus törekvések szálláscsinálójává. Mindezt talán azért is kell most elmondani, mert tapasztalataim szerint az elmúlt négy-öt esztendőben azzal együtt, hogy elhalványultak 1956 fényei és kevesebben figyeltek oda a magyar forradalom üzenetére, végbementek bizonyos torzítások is. 1989-1990 után igen sokan, politikusok és szervezetek, elhallgatták vagy letagadták azokat a baloldali értékeket, amelyeket ötvenhat képviselt, és csak a nemzeti folytonosságért vívott küzdelmet ismerték el. Ugyanakkor igen nagy hiba volna, ha most, az új politikai helyzetben megint 1956 valamiféle átértékelése, kisebbítése, elhallgatása következne el. A magyar forradalom történetének és örökségének a feltárása terén még igen sok a tennivaló, ám mindenképpen itt az ideje annak, hogy igyekezzünk meghallgatni 1956 üzenetét: teljes üzenetét, hogy ismét irányt mutatva világítsanak ötvenhat fényei. Forradalom és/vagy szabadságharc Nemrég, vagyis 1989 körül még azt hittük, hogy a magyar 1956 történelmi eseményeinek értelmezésében széles körű nemzeti egyetértés alakult ki, és ezt az egyetértést aligha rendítheti meg valami. Azóta kiderült, hogy 1956 történelmi státusa sem egyértelmű, a róla alkotott képnek ismét léteznek változatai, és ezek nem könnyen feleltethetők meg egymásnak. Az inkább egymás mellett, mint egymással nyíltan szembefordulva megjelenő értelmezések e körül a kérdés körül látszanak sűrűsödni: mi volt ötvenhat? forradalom vagy szabadságharc? És persze létezhet egy másik, a korábbi évtizedek hivatalos értelmezését rejtetten ismét felidéző kérdésfeltevés is: ötvenhat forradalom volt vagy a népfelkelés örvényéből kibontakozó antidemokratikus restaurációs kísérlet? Ezt korábban így hívták: „ellenforradalom”. Ennek a nézetnek is vannak, talán nem is rejtetten, hívei és nemcsak az egykori munkásőrség tagjainak baráti összejövetelein. Az első kérdésfeltevés nem új, már korábban nézeteltéréseket keltett, mindenekelőtt a Történelmi Igazságtétel Bizottsága eredeti vezetőségének 1990-91-es tevékenysége körül. A bizottság alapítói ugyanis 1956-ot egyértelműen népi forradalomnak tekintették, amely azután az idegen: szovjet katonai beavatkozás következtében kényszerű módon nemzeti szabadságharcba csapott át. Ezzel a nézettel fordultak szembe azok, akik mindazt, ami 1956 őszén történt, szabadságharcnak tekintették, amely során tulajdonképpen az 1944-45 fordulóján leigá- zott Magyarország elveszített függetlenségét akarta, a szovjet birodalommal és ennek hazai csatlósaival szemben, helyreállítani. A forradalom fogalmának hívei ugyanis úgy látják, hogy 1956 tulajdonképpen azokat a torzulásokat kívánta megszüntetni, amelyeket az 1947-48-ban uralomra került kommunista diktatúra okozott, s ezért visszatérést jelentett az 1945-ben kezdődő néhány koalíciós esztendő demokratikus vívmányaihoz. A forradalmi felfogás természetesen teret engedett az ötvenhatos események baloldali, sőt reformszocia71
