Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Bodri Ferenc: Arthur Koestler az Óhazában (Koestler-emlékkönyv)
héz feladatot kiemelkedő, egyben a korszak sajátos metanyelvén szólva kétoldali bevérzéssel oldotta meg. „... 1937-ben kiütköztek rajta világnézeti válságának jelei - írja a moszkvai perek rá is lesújtó hatással voltak..., (mindez) egy tragikus Rubicon átlépésére vitte: a kommunista pártból 1938 tavaszán kilépett... , s azóta a barikád túloldalán forgatja tollát... , dominánsan antikommunista korszaka (egyidő- ben ennek nyugati kurzusával) 1956-57-ben kulminált... Alighanem jó hiszemmel véli, hogy két tábor közt a senkiföldjén áll...” Egyben „antikommunizmusba mártott kultúr- pesszimizmus” vezeti tollát, és „müveinek maradandósága attól a résztől függ, amely alkalmasnak bizonyul művészet és gondolat magas régióiban lebegni azokkal a homokzsákokkal is, amelyekkel röptét maga terhelte meg. Ilyen kilátásait Koestler, akit a megha- sonlás monomániákus szenvedélyességig vitt, épp e rögeszmés jelleg okán maga csökkentette. Materialista világnézetét... elnyomni nem tudja... , a túloldalon pedig... iránytűje nincs...” Rónai az életutat és a műveket a végső lehetőségig korrekten ismerteti, bár a szokatlanul hosszú és virágos nyelvű lexikoncikk „a magyar származású, német, francia, ill. angol író, újságíró, esszéíró” hazai kapcsolatait nem említi. József Attila neve itt nem fordul elő. Egyetlen magyar könyvészeti adata az újvidéki Magyar Szó egy cikkét idézi „a tizenharmadik törzs és a biblia” kapcsolatáról (1976/129). Pedig ekkor már lett volna mit sorolni akár a külhoni magyar folyóiratok évfolyamaiból. Az itthon élő „titkos köstleriánusok” tábora mégis kiemelkedő jelentőségűnek vallhatta kedvencéről akkor a lexikon végre egyberótt adattengerét. Vezér Erzsébet több tanulmányával együtt helyet szorítottam volna az emlékkönyvben ennek is, ha már magyarul emlékezünk. És persze még néhány utóbb megjelent tájékoztatásnak, amely e két alapforrásból elvből vagy kényszerből kimaradt. Pl. Albert Camus és Koestler kapcsolatáról a halálbüntetés eltörlése érdekében írott kiáltványról (1956), vagy Szabó Zoltán és a másik angliai magyar szövetségéről a magyar forradalom és a megtorlás időszakának napjaiból. Az elsőről a Brüsszelben élt Andreánszky István (1911-1989) kitűnő írása is szól (Arthur Koestler, a magyar író - 1983), az utóbbiról egyrészt Szabó Zoltán maga {Kívülről), majd Sárközi Mátyás tanulmánya (Koestler és Szabó Zoltán 1956 felpezsdült napjaiban - Magyar Nemzet, 1989. okt. 20.) mintegy adalékként Faludy György remek emlékezéséhez, amely a könyvben olvasható. Andreánszky Koestler egyik budapesti tartózkodása idejéből egy előadásra is emlékezik, amelyet Kassák Munka-köré ben tartott volna, erről sajnos nem találok írott egykorú adatot. És persze feledhetetlen a „hetek” kórusa a The God that failed lapjain. Számomra is meglepő volt a gyors és ugyancsak emelkedett hőfokú „elhatárolódás” Koestler magyarságától a kettős öngyilkosságról hírt adó sajtóbeszámolók után. A „misszionáriusi lendület a renegát indulatú kommunistaellenességben”, az, hogy „sok kárt okozott a progresszió nemzetközi arcvonalának” és ezt „lehetetlen elfelejteni” állás- foglalása, hogy „nem a létező megváltás érdekelte. Üdvtant keresett a szocializmus elméletében ugyanúgy, mint a zsidó vallásban”, bár „a kommunizmus nem vallás, ő pedig megváltásra vágyott” ideofémája érthető, részben még igaz is. De a záradék („Nem is volt magyar író.") E. Fehér Pál egykori szösszeneté- ben (És, 1983. márc. 18.) ugyancsak felborzolta a köstleriánus nemzetközi közvéleményt. Sziklay Andort Amerikában, sokakat itthon, akik ebben az időben Lengyel József és Szolzsenyicin után olvashatták a Sötétség délben akár szennyes fehérneműk közé kevert és a határokon átlopott példányait. Talán még büszkék is lehettünk volna magyar származására, mint büszke volt ő maga. „... Különféle ajánlatokat kaptam Amerikából, hogy menjek el Magyarországra, és írjak róla. Elhárítottam. Ha magyar írók hívnának, mennék. Gondolod, hogy hívnak majd?...” — mondja Szabó Zoltánnak az októbervégi napok során. „Tehetik majd?” - kérdez vissza a jóbarát a BBC stúdiója előtt. Idézhetnénk „az identitás témájában” önéletrajzaiból és vallomásaiból, akár az itt-ott közzétett leveleiből. Ez a hazai elutasítás indíthatta Vezér Erzsébetet a József Attila sirató közlésére, majd egy külön fejezet írására (,,Magyarságtudata”) a nagyszerű tanulmány végén esztendő után. Idézetekkel és kapcsolatainak sorolásával igazolva állításait, bár a külhoni magyar kapcsolatokról, és légióként 1956-ról ekkor még nem írhatott. Andreánszkyt is ez a hazai negáció háborította fel. „De míg a burzsuá Angliában is érdemrenddel tüntették ki, Budapesten a mai toliforgatók kitaszítják a magyar írók galériájából...” - méltatlankodik, bár kissé sajnálatos, hogy a többes szám általánosít. Kitűnő 95
