Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Kelemen Zoltán: Öt évszázad (magyar) versei a Dunáról
szont teljesen kivonul az egyetlen, egész költeményen uralkodó szimbólum kedvéért. A többi között éppen Adynak állít emléket a gyűjtemény következő darabja, Kosztolányi Dezsőtől A bús férfi panaszainak egy részlete. „Gangesz sem oly szent, mint a Duna-tája...” - szól a vers, amely a költő társait szólítja meg, hogy azt hirdesse hazájának: ahol ők jártak,,,Amerre jártak ők, ott a titok volt, és a Kelet a százszor szent Kelet.” Juhász Gyula, akiről Szalatnai is megvallja bevezetőjében, hogy igazi Tisza-költő, is belekerül a válogatásba. Marcus Aurelius című versével a Duna mellett merengő nagy sztoikust idézi meg. Lehet, mindketten ugyanazt a kozmikus belső-külső magányt érezték, ezredévek távolában, az egyik a Duna, a másik a Tisza partján. Tóth Árpád finom ecsetvonásokkal felvázolt tájlírája illő folytatása a rövid, ám súlyos egzisztenciális gondolatokat tömörítő Juhász-versnek. A hídon harmóniává kovácsolja a természetes folyam és az emberkéz alkotta híd feszültségét, hogy aztán ő is az egzisztenciához, az emberi létező létéhez téijen vissza a vers végén, melyet úgy ejt el ő is: „Mint ág a levelet.” Babits Mihálytól két Duna-vers áll az antológiában, mindkettő mesterien ötvözi emberi belső világunk leírását a Duna méltóságteljes esti képével, akkor, amikor a a nap és a víz fénye elönti a vidéket. Ebből a szempontból különösen a Nyolc óra című vers a figyelemre méltó. Az idő múlásának (esteledik) folyamatát alkalmazza az örök Dunára. A kötetben ő használja először metaforaképzésre a hegy lábánál elterülő kanyargó folyó látványát. Bányai Kornél Vadembere egy eltűnt idilli korba és helyre visszaigyekvő törekvést versel meg, a Dunával és az azt környező természettel harmóniában élő emberi létformát, mely eltűnt bár a közösség számára, de az egyén számára ideig-óráig még napjainkban is visszahozható. József Attila sorsleltározó, létösszegző, kozmikus tájverse, A Dunánál a következő a kötet sorában. Ez a vers a külső és belső folyamatokat egyaránt százezer éve figyelő tekintet tükröződése. József Attila nem eszközként használja a nagy folyót emberi gondolati tartalmak verssé élésére, nem is az ember nélküli fenséget festi le a Dunában. Nemzet, nemzetiség, tudatalatti és tudatos táj, temető és dinnyehéj együtt úszik és kavarog az egymásra nyíló mikro- és makrokozmoszban, mely találomra kiöntött dolgok halmaza és ezért a legszebb. 0 az, aki évszázados küzdelmek és tépelődések után leírja: „Elegendő / harc, hogy a múltat be kell vallani”. A közös dolgok rendezését állítja feladatul a Duna-menti kis népek elé, maga cseh és román költők fordításával szolgálta a kulturális közeledést. Erdélyi Józsefnek két verse követi József Attila sorait. Isten kardja című verse jól beleilleszthető a Gvadányi, Kis János, Tóth Kálmán, Gyulai, Tóth Árpád, Bányai által a kötetben következetesen végigvitt szerkezetbe tájleíró lírájával, mely a szemlélő abszolút szubjektumát helyezi előtérbe. Kiáltás a Dunán című hosszúverse látomásvers, melyben éppen úgy felvonulnak a történelmi, mint a költői századok, úgy tűnik azonban: túl sok ötletet halmozott fel a költő, több versre elegendőt. Ezek az ötletek kidolgozatlanul nem válnak egységes művé. Illyés Gyula megrendítően egyszerű verse, A Dunánál Esztergomban arról a tájról szól, melyet térképpé tettek ostoba politikai divatok, egymásra uszítva az amúgy is acsargó kisnemzeteket. Illyés vért lát csorogni a határok vágta sebekből a térképen és a keresztfán szenvedő Megváltót vizionálj a a kétoldalról szuronnyal őrzött Duna- híd helyén. A vers keltezése 1932. Érthető, hogy a Duna-medence kis népeinek közeledését szorgalmazó Szalatnai Rezső kötetében ez az irány is helyet kapott 1943- 1944-ben. A „kisebbségi géniusz” poétája, Győry Dezső három egyszerű, mondanivalójában fontos verse záija a kötetet. Közép-európai ember című verse igazi Duna-vers. Ady látomását fogalmazza újra arról, hogy a magyar Nyugat és Kelet 60
