Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Őszi utazás a Dunán 1848-ban (Korabeli Duna-utakból megkomponálta Kabdebó Tamás)

tát, mely talán egyfolytában lengte be itt az éveket, visszatolulnak az emlékek, elborítja szememet a könny. Jóapám az Oberhausban ebédel, a püspöknél. Kalmárlátogatás ez, vagy tisztelgő vizit? Nem tudom, nem mondja, titokzatoskodik. Természetének különös kettőssége a kirobbanó nyíltság, egyenesség és a terveket szövő titkolódzás. Kérdem Borit, vitt-e valamit magával öregem a püspökvárba? Az rázza a fejét. A tótok a hajókon maradtak, földijeink itt ebédelnek a konyhában, ebéd után a két fiatalabb csatangol a határvárosban. Frei-Schüz-ék itt bagóznak a konyhában, a lócán, Frei fiatalkori kalandjait meséli, fejhangon, Schütz bele-beledörmög: »Ne füllents már annyit, sógor!«

Másnap, indulás előtt Anna néném tarisznyácskát akaszt a vállamra: cukrozott gyümölcs, barack, birsalmasajt van benne, és egy kis bőrtokban gyöngyház olvasó. »Mondj el egy tizedet mindennap tíz órakor, este vagy reggel - szól kedvesen — amikor is én ugyanezt teszem, s ilyenkor gondolj arra, hogy én a gyógyulásodért imádkozom. «

Engelhardzellnél le kell horgonyoznunk, egy nagy kastély van amott, régről ismerem, emitt pedig a Das Hauptsteinbruchs und Commercial Gränze Zollamt, vagyis az osztrák úszó és kőből épített vámházak. Csónakkal jönnek a vámhuszárok - vé- gigkutaiják az első és a harmadik hajót - és az őrmester, aki közben a miénken apámmal poharazgat. »Aggaszt engem a magyarországi háború«, szólok bele a férfiak beszélgetésébe, mire nagyot kacag az osztrák: »Sohse aggódjék, Fräulein! Herc- zeg Windischgrätz már Budán van, a többi részt meg Weiden generális sepergeti. Amióta Radetzki marsall elpáholta az olaszokat, és rend van Bécsben, ismét jóra fordult a világ.«

Ez a hír számomra legalább olyan aggasztó, mint az ellenkezője lenne. Mert mi lett Gáborral? Elfogták? Megsebesült, Isten ne adja, elesett? Ó, én a fogságot választanám mindezek közül, honnan egy német feleség, német após kiválthatná. Ám lehet, hogy egyik sem, mert megszökött, távoli földön bújdosik már.

Utunk folytatása, a kedélyes vámvizsgálat után, Aschach magasságában óvatos, lassú navigálás lesz. Az élhajó Hanzija mérőónnal méri a kisebb szigetek és homokzátonyok labirintusában a víz mélységét. A probléma most a mi másfél méteres merülésünk, visszafelé pedig a part szeszélyessége teszi tanácsosabbá egy gőzhajó vontatását. A folyó Krämpelstein, azaz Schneiderschössel (a püspök és a pórul járt szabó) hegye alatt összegyűlik, elmélyül, most már csak Jochenstein sziklaszigetére kell ügyelni, tetején kápolnácska Mária-oltárral, alatta meg szigetecskékre, bedőlt fákra, utazó tuskókra.

így utazunk Linzig, mely süteményszagú város, újra megtapasztaltam. A három napból kettőt, a napsütéseseket, Borikával karon fűzve, sétálva töltöttük. Kell ez a beszorítottság után. Bementünk egy reggel a kapucinusok templomába, ott, Szent Antal szobra előtt leimádkoztam Anna tizedjét. Ugyanott felfedeztük Montecuccoli generális síremlékét, ki, apám szerint, legyőzte Erdély fejedelmét.

Megettünk két krémes pitét a Hauptstrassép, a Mária Teréziához címzett péksütődében, majd Bori egy órán át csak a korzózók vasárnapi ruházatáról beszélt. Az osztrákok szerint a linzi lányok a legszebbek, s e vélemény rátartivá, puccossá teszi

Az író megjegyzi, hogy a bármikori Duna-utasokhoz hasonlóan, Johanna tudósított leírásában is vannak pontatlanságok. A Schneiderschössel Aschach városa alatt van. Johanna többedszer tette meg ezt az úti szakaszt. Mohácsig először kislánykorában, kilencévesen, „látó szemmel” utazott.

37