Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Őszi utazás a Dunán 1848-ban (Korabeli Duna-utakból megkomponálta Kabdebó Tamás)

lied ismeretét nem várhatjuk el tőle. »Mit beszél Herr Johann?«, súgja oda nekem. Elmondom hát ezt is, dióhéjban a történetet, Krimhildát, Siegfriedet, Hagent, a jónak és a gonosznak mondabeli küzdelmét, a befejezetlen befejezést, hol nem az igaz győz, mint a tündérmesékben. »Rossz a párhuzam - felelem apámnak -, mert Gábor nem uralkodó vagy hadvezér, habár háborúzik, csupán olyan hódító, aki engem győzött le«. Nem tromfol le, mert úriember, bár én hozzágondolom: hogy némi nógatás után hódított.

Az én Gáborom, amilyen okos, olyan könnyed, olyan könnyelmű. Szép magyar beszédén túl csaknem mint második anyanyelvét búja, bajor tájszólással a németet, míg francziára egy kisasszony tanította, ki a tornyos házban lakott velük, míglen titokzatos körülmények között el nem tűnt onnan. Dugonicséknál aztán, a Szigeten, növekedett-nevelkedett egy kicsiny leányka, Margaréta Duchamp nevezetű, kit az úri és a szolgasors közé, a szegényrokonsorba fontak. Barna kislány az a Margaréta, szőke, franczia leányasszonynak copfos, szöghajú lánya; miként barna és szöghajú az én Szendrő Gáborom is, szép, rajzos vonásokkal, enyhe bajuszkával, mit násznapjaink alatt folyton növesztett, hogy a hadjáratban már kifenve megálljon. Magas és délceg termetéről készült, a Landesregierung uniformisában, egy tetőtől talpig daguerrotypia, egy passaui képrögzítő mesternél, ezt hordozom kapcsos, nagy, magyar Bibliám lapjai közé szorítva. Esténként kitapogatom, mert látni nem látom. Kis imakönyvemet, a gótbetűset el sem hoztam magammal. A magyar szót kell hallanom, szaporáznom. Esténként, lefekvés előtt Bori a nagy Bibliából csengő hangon olvas. Az Újszövetségben meggyógyult vala a vak, és Sámuel, aki agg is volt, kezével tapogatá ki, a vízkereszti csecsemő Jézust.

Weltenberg bencés monostoránál, mi nagy múltra tekint vissza, nem áll meg bárkánk, ám a barátok szolgáinak csónakja reánk evez. Hallom a Krüssgottokat, a tallérok csilingelését, a ladikon jött óbutéliák csendes csomagolását, elfészkelését a zizegő szalmában. Remek Benediktine likőrt gyártanak a barátok. A zárt üvegek nem kerülnek azonban felbontásra, mert azokat kedveskedésből a győri püspök asztalára szánja jóapám. Sokat várunk Győrtől, hacsak a háború utunkat nem állja. Apámat nehéz a szándékától eltéríteni. (»Tőlem örökölted a makacsságod«, mondja nekem olykor.) »Johannám - így most -, ne félj, kis tubiczám. Az osztrák a magyart, a magyar az osztrákot bántja, közéjük szorult a horvát is, de a bajorral egyiknek sincs baja. »És az uram«, kockáztatom meg. »Nincs rád írva, hogy asszony lennél. Útleveled még a régi, Fettich Johanna, neuburgi illetőségű úrikisasszony nevére szól. »Ki azóta magyar asszony, magas házát vezetni készül Pécs fölött, azaz apjaura házát. Pécs fölött, a Mecsek tövében. (Megállapodtunk ugyanis Gáborral, hogy távolléte és a háború alatt, biztonságosabb helyem lészen apám pécsi magas házában, mint az ő atyja mohácsi tornyos házában. »Az asszonyt nem bántja a katona - mondja jóapám, aki még a legutolsó herceg udvarában tanulta az illemet -, bajor asszonynak meg egyenesen kezet csókolnak, mint Szent István pogányái Gizellának.« Tény, ami tény, a magyar, hacsak lehetett, az osztrákon túl a bajornak nyújtott kezet, míg az osztrák-bajor civakodás a kései századokban nem ment már túl holmi onokafivérek rivalizálásán.

Fenn a taton a szlovákok ricsajoznak. »Berúgtak a sörtől«, mondja undorodva Borika, s hallom is, miként böfögnek, mint a tinók. »A sörtől? Hát nem Benediktines butéliákat hoztak a barátok?« »Hoztak, de nem a barátok. Weltenberg ma szeszüzem«, kiált le apám, aki a két részeg tinó helyére ugrik, átveszi a farevezőt, és kormányozza a hajónkat egyedül, az éllovas dereglye farvizében. Kelheim fölött, ahol ellaposodik, ergo lelassúdik a Duna, egy homokzátonyon fönnakadunk. Két választásunk van, kirakodni a rengeteg holmit, hogy a hajó felemelkedjék, vagy pinkáso- kért menni. Apám ez utóbbit választja. Lojzi négy igáslóval és egy kocsissal, hosszú

33