Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Őszi utazás a Dunán 1848-ban (Korabeli Duna-utakból megkomponálta Kabdebó Tamás)
// Őszutói utazás a Dunán 1848-ban Korabeli Duna-utakból megkomponálta Kabdebó Tamás A tatra fel, indulni kell! Hajókürtre sirály felel. A Vénduna ködöt lehel, Az új Duna életre kel. A tatra fel, indulni kell. „Les Hongrois sont un race d’hommes, qui pensent et agissent noblement. De tou- tes les nations que jai visitées, c’est celle pour qui j’ai concu la plus haute estime. Je lui dois ce faible tribut de louange, etje m’en acquitte avec plaisir.” „A várkápolnában volt az esküvőnk, Kriszta és Frederika cipelték - meglett koszorúslányok - hétméteres fátylamat, mely zizegett, hallhatóan, a gyertyák sistergés és az orgonabúgás szüneteiben. Advent volt, szokatlan ilyenkor se esküvőt, menyegzőt tartani, de ebben az esztendőben minden rendhagyó volt: az, hogy recsegett-ropogott oly sok ország Bajorhon körül, s ebbe a második hazám, Magyar- ország is beleértendő. Az, hogy az osztrák császár Linzben készült eltölteni a karácsonyt, hogy jó apám, fogadalmát feloldva, eljött, megérkezett Neuburgba, a karomat fogva vezetett az oltár elé, az, hogy Gábor, titkos és nemrég megvallott szerelmem, vőlegényem lett, és az, ó jaj, hogy elhomályosult a szemem világa. A kápolnát - így nevezik az Ottheinricheknek eme barokk vártemplomát, hogy azt a városi »nagytemplomtól« megkülönböztessék - betöltötte a sok meghívott (nem láttam, éreztem a tömeget s egyenként a felém szálló szeszes leheleteket, s a kölnivízillatú puszikat), s bemelegítette a gyertyaerdő, minek fényözönét, akár csak az ablakon ferdén betűző napsugarakat, szemem lencséjével, bőrömmel érzékeltem. A bejárati ajtó tartóoszlopának vasaiba szurokfáklyákat tűztek, szúrós szaguk megcsapta az orrom - mihelyst a szánkóból kiszálltunk, s miután a lópisi és a friss lótrá- gyaszag elvonult előttem -, mint két összevegyült fölyhő. Porhó volt künn, vígan siklott, csilingelt a szán, a lovak pántlikáit elképzeltem, a hurrázó Landesregierung meggyszín dolmányú kórusát hozzáképzeltem. Az öreg plébános (így becéztük a galambősz papot Borikával) reszkető hangon kérdezé Gábort, ki reá zengő igennel, én (rebegnem illett volna) csengő „Ja”-val válaszoltam. Összeköté az öreg stólával a kezünk, Gábor karikagyűrűjének hideg tapintását az ujjamon tudom; száll a tömjén, belégzem, köhögnöm kell tőle, a gyertyarengetegtől egyre melegebb és melegebb lesz, búg az orgona, és - nálunk, Neuburgban ez tradicionális - rázendít a helybeli szüzek ünneplő-búcsúztató kórusa. Onkel Péter kitehetett magáért, a legdrágább, a legvaskosabb gyertyákkal. A viaszgyertya és annak kanócszagán túl a stearinszimatot és a cetvelő gyertya-illatot 30
