Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XIII. - Makra Vilmos: Lysander - Mesterházi Mónika: Visszafagyó táblák
nek sem mondattani-szövegtani, sem logikai, sem képi megszerkesztettségre, illetve ameny - nyiben mégis van ilyen szándék, az a köznapi halandó számára alig követhető, s ha igen, alig „élvezhető”. Nagy fegyelemmel és figyelemmel sok minden kikövetkeztethető, de az olvasó arra gondol, hogy nem rejtvényújságot, hanem verseskönyvet vett kézbe. Mindez azonban nem e „tévedés” miatt bosszantó, hanem azért, mert néhány vers, még több versrészlet bizonyítja, hogy a szerző nem kiadóba tévedt mániákus, hanem kétségtelenül tehetséges, s ha a dátumokat elhisszük, már nem is egészen ifjú ember, aki azonban olyan labirintusban bolyong, amelyet ugyan maga épített magának, egyelőre azonban se kijutni belőle nem tud, vagy nem akar, sem számunkra elfogadható térképet adni a bejáráshoz. (Móra, 1993) Makra Vilmos: Lysander A kérlelhetetlen spártai hadvezér, Lysander neve a címlapon, s egy világháborús katonai repülőgép száll éppen le. A hátsó borítón e gép műszaki leírása olvasható, s a gép éppen felszáll. Mégsem háborús, katonáskodó kötet ez, hanem kifejezetten békés, elégikus jellegű. Talán erre utal az is - a szerzői szándéktól függetlenül -, hogy a kötet első olvasásra lapjaira hullik szét, s mint őszi levelek, vagy mint a gépekből hulló bombák töltik be a teret. Tartalomjegyzék viszont nincsen, bár ez lehet pusztán kiadói feledékenység is. Az alkotó szemléleti kiindulópontja egy mai közép-európai, érzékeny, ámde szelíden szkeptikus emberé. Ezt mélyíti el a több ezer éves európai kultúra hagyományainak ismerete és átélése, elsősorban az antik görögségé, az angolszászoké, franciáké és az oroszoké. A tér és az idő elégikus költői egysége születik meg, s mivel a múlt befejezett is és létező is, ez a kettősség áthatja a ma élő létszemléletét is: „döbbenet fog el / könyvtáram, kertem lapjai közt borongva, / még mindig élek, sőt mohó, türelmetlenül / fiatal vagyok, bár nehézkes és kissé / olvashatatlan, / zavarbaejtően édes a béke” (anzix). Az időáram és az elégikus szemlélet folyamatos versbeszédet von magával, a szerzői önkritika szerint: „megütközöm / bőbeszédűségemen, / mi ez a Dantefóbia” {lektűr). Az igazság azonban az, hogy az áradó versszöveg csak olykor válik „bőbeszédűvé”, s mivel a szerző ezzel maga is tisztában van, biztosan leküzdhető hiba ez. Általában valóban a rövidebb terjedelmű versek a teljesebb értékűek, mégis a kötetnek vám egységes hangulata, s ezt nemcsak az elégikusság, a viszonylag egynemű versbeszéd teremti meg, hanem az a mediterrán jelleg, amely e fogalomkör eredeti jelentéskörére mintázza rá századunk antimediterrán közép-európai sorsképleteit: „Ahol a Zéta zúg, ki örökli a tavaszt? / Rezzenéstelen az ezüsthárs sötétje. Itt féltem / közietek Árkádiának képzelve minden zeg-zugot, / kőlapok mögé rejtettem bánatom, stéléket faragtam, / emlékeztem és repültem” (a 80-as évek). CArbor Kiadó - 2000 Egyesület, 1992) Mesterházi Mónika: Visszafagyó táblák Huszonöt évesen meglehetősen komor köteteimet választott a szerző, a Visszafagyó táblák a kitavaszodás helyett a tél évadát állandósítják: „Ha zsörtölődve bár, beletörődöm, / amit kimondani feldörzsölődik / a torkom is, hogy úgy fölösleges, ahogy van, az egész, hogy Budapest, / hogy a házak, a levegő, de még / a fák, a könyvek — hogy nincs védhető / felület: betakaród- zom, el innen / nem megyek: de a széphangzás elillan.”. De nem egy idilli pontról jut el idáig az alkotó, legalábbis a versekben nem, mert az egész könyvecske következetesen a rezignáció érzelmi és gondolati közegében mozog. E szemlélet számára az élet kezdettől fogva a megszűnés felé tartó folyamat, s önáltatás minden, ami ezt elfeledteti. Játsszuk ugyan a szerepeket, Hogy üdék legyenek „Egy csipet sót teszek a vízbe, / és naponta egy-egy centit / levágok reményeimből.”, s az is megtudható, „hogy nem körülöttem: velem forog / a világ” (Búgócsiga). A rezignáció okozóinak felismerése nem teszi tragikussá a verseket, e világkép elemei már tragédia utániak, itt inkább a méltóságteljesen önmagunkba visszahúzódó elviselés lehetni maximális program. A szerelem is hiányával, széthullásával van jelen, s az ezzel kapcsolatos 86
