Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XIII. - Berta Péter: A szimultán tettenérése - Deák-Sárosi László: Teremtés
lami teljesebbnek az értelmét keresi a kutató elme, ugyanakkor elsősorban ennek a behatárolt létnek a lehetséges normalizálását, valamiféle egészségesebb, az elviselhetőnél többet adó kö- zépútját szeretné fellelni, hogy „egyszerre józanul és elragadtatottan / itt legyek a földön, s ne a szüntelen kín gyötörjön. / Kerülj ki innen, mondom, gondolj a szíjas mandulafára.” (1990. Vili. 14.) Ezért az eszméért szüntelen a harc, hiszen mindegyre ezen ideálképbe vegyülnek a halálnak a képzetei elmúlásként is s a „hajlottak vagyunk” gondolataként is. Az élet mindegyre halálba játszik át, s megválaszolhatatlan az örök kérdés: a halál is átjátszhat-e az életbe? (Orpheusz Könyvek, 1993) Berta Péter: A szimultán tettenérése Húszévesen ritkán jelentkeznek manapság költők: Berta Péter ezek közé tartozik. S ráadásul csalódást sem okoz: valóban tehetséges. A formát korán megtanuló, változni és változtatni tudó, a sokszínűségben szinte önfeledten megmerítkező, s ilymódon ritka típusú pályakezdők közé tartozik. Aligha véletlen, hogy többször is utal, rájátszik József Attilára, az igényes változatosságban is mesterének tekinti. Amúgy a mesterek száma tetemes, ám ez nem annyira közvetlenül a versekből derül ki, hanem abból az hommage-névsorból, amely zárja a kötetet, s amelyben kizárólag századunk második felének alkotói kapnak helyet, Márai Sándortól még kötet nélküli fiatalokig. Ennyi hatás természetesen már nem „hatás” a tanítványság értelmében, viszont szépen példázza annak a nagy áramnak a tudomásulvételét és tiszteletét, ami a mai magyar költészet. Egyfajta szimultanizmus ez is, nem idegenül a szerzői címértelmezéstől, amely szerint „a szimultán tettenérése kíméletelenül paradox feladat (...) abszurd megközelítése annak, ami minden pillanat lényegében azonosnak látszik: a groteszk észrevétlen pólusainak pontos, érzékeny feltárása”. Látható, korántsem azonos ez a fogalomértelmezés a köznapian megszokottal, ámde jól emeli ki e versek néhány lényegi jegyét: az abszurd, a groteszk, a paradox szemléletre való tudatos törekvést, azaz minden mögött ennek a lényegnek a meglátását. Ami másnak idill, boldogság lehetne, például az ölelés, az itt ilyen következtetéshez vezet: „de szkepszisemben is tudom: / szívünk legvégül hulla-kék, / (magamat egyre fontolom II s nem maradnak, csak létigék) / így elnézőbben mormolom: / szorításodban „halni szép”. (Mert szkepszisemben is tudom...) S így szól József Attilához az üzenet: „nem változik, csak a légszomj / s fejünkre nő az intelem, // rend (ha lesz) a túlsó parton, / s itt küszködik, hogy úr legyen / [míg a sínek érte jönnek] / a tudaton az értelem.” (Túlcsorduló szonett). Viszonylag sok a kulturális rájátszás: művészekre, művek alakjaira, műformákra. Mindben van valami az azonosulásból, de még több az eltávolodásból. Talán csak József Attila a kivétel ez utóbbi szempontjából, s azok a kortársak, akiknél mintát is lehetett találni efféle magatartásmódokra, s akik számára Faust szintén „egy / boldogságszagú, / másik / dimenzióból” szól át (Rövid meditáció, amiből kiderül:). Az egyik mű címe szerint a vers Epilógus, katarzis helyett. Ez a könyv azonban ígéretes prológus, csiszolódásra és érlelődésre érdemes. (Tevan Kisadó, 1993) Deák-Sárosi László: Teremtés Az erdélyi, 1969-es születésű szerző vallomása szerint „a versírás nem cél, hanem szükség- szerűség, ez a kötet egy lélektani napló”. Ez azonban egy verseskönyv esetében erény éppen- úgy lehet, mint gátló tényező, s a Teremtés tipikus első kötetként mindegyikre ad példát. Alapvetően emiatt lehet túlságosan egyenetlen színvonalú ez az egyébként szerény terjedelmű könyvecske, hiszen egy naplóban sok minden olyasmi is lejegyzésre érdemesnek mutatkozhat, ami költeményként már nem állja meg a helyét. S úgy látszik, a közvetlen vallomásosság, egyelőre legalábbis, nem erénye a szerzőnek, mert az ilyen típusú versei a gyengébbek, s akkor válik olvasásra érdemessé e „napló”, amikor áttételesebb közlésformákat választ, s ezzel a többsíkú szemléletmódra is törekszik. Megjelenik a dolgok, jelenségek színének és fonákjának 83
