Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Hernádi Gyula: Kiáltás és kiáltás. (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Hernádi Gyula)
Kardos elvtárs azt is közölte, hogy még kedvezőbb gazdasági helyzetben, ha el is intéznénk kérését, bővítve a Magvető kiadási lehetőségeit, akkor sem vállalkozna a kiadásra. Véleményem szerint Hernáditól először azt kell megkérdezni, hogy miért nem ajánlja fel kiadásra művét a Szépirodalmi és a Kossuth kiadónak. A magánkiadás dolgában nehéz lenne dönteni, hiszen a magánkiadás lehetőségével csak akkor éltünk, illetve fogunk élni, ha a szerző egyébként nem kap publicitást. A folyóiratbeli megjelenéssel a Folyosók jelentős publicitást kapott. Budapest, 1964. december 28. Tóth Gyula HGy: - Az ég bútorai című regény pedig úgy maradt a nyakamon, mint „bűn”, hogy azt 1974-ig, 75-ig nem hevertem ki a hivatalos oldal részéről. DM: - Ekörül is volt még néhány „szép” epizód. Te ugyanis nem szoktad „befogni pörös szádat”. Mi történt még? HGy: - Elmentem mindenhova. S megint csak a naivitás: a Szerzői Jogvédő Hivatalnak az elnöke egy ávós ezredes volt akkoriban - hát oda mentem fellebbezni! A pofa csak nézett rám meredten: „Jó, hát elolvassa.” Soha többet nem lehetett elérni, se telefonon, se személyesen... Elmentem Köpeczi Bélához, aki a kiadói főigazgató volt. Akkor én a Tervhivatalban dolgoztam - s ez is egy fantasztikus dolog, hogy amikor ez a hajsza folyt az egyik oldalon, a Tervhivatalban, pártonkívüliként! benthagytak, mert jól dolgoztam, azonkívül a főnököm: Thuránszky Miklós, aki a Gömbös-szobor felrobbantói közé tartozott, igazi partizán, nagyon szeretett és megvédett. Elmentem tehát Köpeczi Béláihoz, aki lényegében véve ugyanazt mondta, illetve nem mondta, amit a Szerzői Jogvédő Hivatal, mert nem is válaszolt érdemben, de a végén pénzt kért! DM: — A visszautasított, üldözött szerzőtől? HGy: - A visszautasított üldözöttől azt kérte, hogy a Tervhivatal beruházási főosztályán próbáljam elintézni, hogy a könyvtáraknak és a könyvterjesztésnek is juttassanak beruházási összegeket. Megígértem. Meg is szereztem. Ennél paradoxabb, ennél őrültebb dolgot, azt hiszem, a Kafka, a Borges, a García Marquez együttesen nem tudna produkálni. DM: - Egyik kritikusod egyszer azzal próbált jellemezni téged, hogy „Hernádi őrült játékot folytat a históriával”. Nekem az ellenkezője jut eszembe, ahogy hallgatlak. Hogy a história folytatott - és folytat - őrült játékot Hernádival is, mint mindannyiunkkal. HGy: — Én most az Egri csillagok folytatását írom. Ehhez a történelmet elég alaposan tanulmányoznom kellett. Egyszerűen elképesztő, hogy mit hazudnak össze a történészek! Elképesztő, hogy mennyire nem arról szól a történelem, mint amiről szólt valószínűleg; bár, hogy miről, ezt soha nem tudjuk meg! Kiirtották a múltat, átírták, át- meg átdolgozták stb. A történelem, az tényleg a mindenkori jelenkornak” az önérvényesítő véleménye a világról. DM: — No, de Az ég bútorai (amely aztán tizennyolc esztendővel később Kiáltás és kiáltás címmel megjelenhetett végül) arról szól, amiről szól, s ami miatt kiátkozták! Annak a lényegét érinti, amit mindannyian közösen átéltünk és megszenvedtünk. Ezt most azért hozom szóba, mert te egyszer azt nyilatkoztad, hogy írásaiddal „a különösség országútját” járod. S bizonyos értelemben ez így is van: de éppen a Kiáltás és kiáltás világa, ami a háború és a hadifogság, aztán a személyi kultusz, az ötvenes évek csakugyan kettős lidércnyomásában született, mondhatni: lidércesen tipikus megidézése annak a valóságnak, amelynek a foglyai voltunk mindannyian, és bizonyos mértékig, utóhatásaiban talán még ma is azok vagyunk. Nem gondolod, 78
