Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Lukácsy Sándor: A közjó papja (Édes János prédikátor életművéről)
Lukácsy Sándor A közjó papja Édes János prédikátor életművéről „Az ékesszólás a szépművészség tartományában igen fontos helyet foglal el; s annak nemei közt melyik foglalhat el fontosabbat, mint az egyházi?” — írta 1825- ben Kölcsey. - „Minden esztétikus érdemlett tekintettel volt az egyházi beszédek eránt” — de kénytelen hozzátenni: „Jól tudom ugyan az idegenséget, mellyel sokan az ilyenek eránt viseltetnek...” Az egyházi beszédet — s általában a vallásos irodalmat — Bessenyei nem tartotta a literatúra részének, s ez a kirekesztő szemlélet öröklődött tovább mindmáig. Az irodalomtörténet-írás jóformán csak Bornemiszára és Pázmányra fordított elismerő figyelmet; utódaik legföljebb néhány soros regisztrálásban részesültek; a XIX. századból pedig az akadémiai kézikönyv már egyetlen hitszónokot sem említ. Való igaz, hogy az egyházi beszéd a XVIII. század végefelé kezdte elhagyogatni azt, ami irodalommá tette: az alakítás hermeneutikus módját s a retorika két évezredes eszközeit; köznapi erkölcstanítások sivár és unalmas terepe lett, ezzel irodalmi státusa megszűnt. De kivételképp, egy-egy prédikátornál, volt még ereje a megújuláshoz, azáltal, hogy tartalomban és modorban hasonult a világi literatú- rához. A kivételes kevesek egyike Édes János. Neki helyet kell adni a reformkor irodalomtörténetében. Ha megismerjük munkásságát, egy íróval leszünk gazdagabbak. 1809-ben született, és fiatalon halt meg 1846-ban. Apja Édes Gergely, református lelkész és szorgalmas költő, nem ismeretlen név, de csak irodalmi aprószent, azok közül, akiket Kazinczy kényes és újító ízlése háttérbe szorított. „Enyelgései” többnyire leoninusok, mint például ez a hosszú című verse, 1786-ból: Egy idegen köntösben bujálkodó szerető Széphez, ki a maga nemét Ezópus szajkója módjára megvetvén, a poétát magyaros viseletében gyönyörködő szívéért bosszontani nem atal lotta. Tudja tüzes patvar, hogy nőtt meg az asszonyi konty s far! Mert puha párna fedi s mind karikára szedi. Hajdon az illyennek s más asszonyos öltözeteknek Nem vala semmi becsek; volt betakarva csecsek. Az ifjú Vörösmarty szívesen olvasta, naiv bájukért vagy hazafias felhangjaikért, a poéta-pap költeményeit, s az egyikben megtalálhatta későbbi nemzethalál-vízió- inak előzményét: Nézzétek! hova lett Salamon nagy temploma, minden Kertje, királyi dicső háza s aranyja vele? Oh hova ment Babilon, Kártágó, Trója s Aténé S minden egyéb Bábel.................................................. 48
