Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
riák izgalmától félti Németh Lászlót? A József Attila- és a Kossuth-díjtól ? Vagy talán attól, hogy díszvendégként ott ül a legmagasabb pártfórum tanácskozásán? Rossz gesztus ez a könyv. Alexa Károly * A Sorskérdések ügye szemléletes bemutató a legproblematikusabb írások irodalompolitikai kezelésének valódi, tragikomikus dramaturgiájából. Hogy egy jellemző apróságot említsünk: amikor 1967-ben a kiadói igazgatók közölték az íróval, hogy a Magyar Népköztársaság megtiszteli őt Összes művei kiadásával, a megtiszteltetést nem követte írásbeli megállapodás. Egy esztendővel később, 1968 nyarán Németh László az írószövetségben találkozott Kádár Jánossal. Erről a találkozóról fénykép is készült, amely akkoriban bejárta a sajtót; a képen középütt Németh László látható, balján Kádár János, jobbján ülés Endre. Nem sokkal ezután a szerződéskötésre is valóban sor került. Ez bizonyára csak véletlen egybeesés, mindenesetre jellemző véletlen. A megkötött szerződés tételesen felsorolta az összkiadás tervezett tizennyolc kötetét, meghatározva azt is, hogy melyik kötetnek melyik kiadó lesz a gondozója, s tartalmazta azt a kikötést is, hogy az egész kiadási program öt esztendő leforgása alatt megvalósul. A Sorskérdések — Németh László határozott kívánságára — a Szépirodalmi Könyvkiadónak jutott. Ugyancsak ekkoriban, mintegy betegsége elő- érzetétől sarkallva, rendre megírta az egyes kötetek bevezetőit; azt a rövid visszatekintést is, amelyet a Sorskérdések elé szánt, s külön adott át nekem, mint könyvei szerkesztőjének, a Szilágyi Erzsébet fasori lakásban, a tervezett anyag kézzel írott tartalomjegyzékével együtt. A kéziratot a jegyzék alapján összeállítottam, s amit író és kiadója egyaránt sejtett, ez a két hatalmas, átzsinegelt dosszié lett az a bizonyos „csontváz” a kiadó szekrényében, amelynek létezéséről mindenki tud, de — a Kádár-korszak puha diktatúrájának struccpolitikája szellemében — senki sem beszél, a kiadói tervekben soha nem szerepeltetik, hogy létezésének még ilyenformán se maradjon nyoma, és hát a megállapodás értelmében úgyis csak öt esztendő múlva kerülne rá sor, addig pedig sok víz lefolyik a Dunán... Le is folyt, a sorozat folyamatosan megjelenő köteteivel együtt. Közben Németh László állapota egyre súlyosbodott. 1971 januárjában újból kórházba szállították, szelleme az elvágott kötelek állapotába került, az írástól végleg elszakadt, saját munkásságának a gondozásával és gondjaival sem törődött többé. 1975 márciusában, amikor meghalt, a Szépirodalmi Könyvkiadó már csak a Sorskérdések megjelentetésével volt adós. (A Magvető pedig a hagyatékban maradt anyag kiadásával, amelynek Németh László a szorongatón jelképes erejű író a föld alól címet szánta. Ebből lett aztán a Homályból homályba és az Utolsó széttekintés, 1977-ben, illetőleg 1980-ban.) Pár hónappal Németh László temetése után szóba hoztam Illés Endre előtt kiadónknak ezt az el nem évülő tartozását, amelynek rendezését halott barátja személy szerint is őrá bízta, és többszöri beszélgetés, közös tanakodás után sikerült rávennem, hogy kísértsük meg a lehetetlent, s kérjük meg a Kiadói Főigazgatóságtól az engedélyt. Úgy tűnt, sikerült őt meggyőznöm, s tizenhárom oldalas szerkesztői jelentésemet (amely 1978-ban, tanulmánnyá alakított formában, Ugyanarról másképpen című esszékötetembem is megjelent, de mint a kézirat anyagát, problematikáját ismerető szerkesztői jelentés a valóságban teljesen fölösleges magyar dolgozatírásnak volt tekinthető, hiszen nagyonis jól ismerte a hatalom e könyv indexre tett mondanivalóit, mielőtt még hatalomra jutott volna, a harmincas-negyvenes évek el88
