Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
keseredett vitáiból...) az engedélyezési lappal együtt — legalábbis ebben a hitben éltem — 1975. december 29-én elküldtük a minisztériumba. — Ez a jelentés, miután idéztem az író posztumusszá vált előszavának egyik mondatát — „méltányos hát, hogy összegyűjtött műveim végén ezek is az olvasó szeme elé kerüljenek, s néhány szóban én is elmondjam, mi az, amiben hitem szerint igazam volt, s mi az, amiben tévedtem” — a következőképpen fejeződött be: „Nemcsak a méltányosság és lovagiasság, de a tudományosság marxi igénye is megkívánja, hogy egy Németh László- formátumú és hatású író Életmű-sorozata keretében a bírált nézetek is napvilágot lássanak — legalábbis a tudományos kutatás számára. Ahogyan például Lukács György életmű-sorozata a Történelem és osztálytudat című munkájának a kiadásával indult, pedig ennek a műnek nem kisebb történelmi személyiség volt a bírálója, mint Vladimir Iljics Lenin”. Az engedélykérésre azonban nem jött válasz. Csak jóval később, 1977-ben tudtam meg, hogy Illés Endre mégis visszariadt attól, hogy az engedélykéréssel kinyissa a főhatóságok előtt a Sorskérdések kéziratának a csontvázát rejtő kiadói szekrény ajtaját, s ezzel beláthatatlan irodalompolitikai kényelmetlenségek okozója legyen a kulisszák mögött, és megrontsa a békés egymás mellett vacsorázások levegőjét. Minderre úgy derült fény, hogy Németh László özvegye: Ella néni folytatta, mind energikusabban, az iszapbirkózást a könyv érdekében. Ennek égjük dokumentumszilánkja a következő levélrészlet, a kiadó igazgatójától, kelt: 1977. augusztus 16- án: Rögtön a lényeggel kezdem, 1. — Semmiképpen sem tudom helyeselni a Sorskérdések kettészakítását jelenleg „megjelentethető” s jelenleg meg nem megjelentethető részekre. Itt szétbonthatatlan egységről van szó, a kötetet maga Laci állította össze. Nem tudnám azt sem helyeselni: emeljünk ki néhány veszélyesebb írást, s a többi jelenjék meg végre. Az egész kötet megjelentetését nem szabad feladnunk. 2, — Gyurival három ízben nagyon komolyan, hosszan beszéltem az ügyről, de eldöntő feleletet végül nem kaptam. Hallgatását csak így tudom megmagyarázni: nem kíván személyesen foglalkozni a megjelentetés lebonyolításával. Ezért most a hivatali, előírt utat választottam: az Engedélyezési lapot és a kiadói szerkesztői jelentést felküldtem a Kiadói Főigazgatóságra. Remélem, hogy a kötet sorsa végre eldől. Remélem, hogy a Sorskérdések végül is megjelenhetik”. * Most valóban megkérte az engedélyt; válasz persze ugyanúgy nem jött, mint amikor nem kérte meg. — De működött a Sorskérdések érdekében a „fehér asztal” melletti diplomácia is: ülés Gyula: Naplójegyzetek (Részlet) 1980. június 20-án. Fél hétkor Illés Endre; Németh még könyvben kiadatlan tanulmányainak megjelentetéséről—Aczél ellenzi; támogassam majd, ha itt lesz. Juhászék, majd megkésve Aczélék. A bolgár kultuszminiszterrel kellett értekeznie. Nő, rideg-hideg asszony, Zsivkov lánya — a balkáni nepotizmus terméke tehát szintén. Ezzel kapcsolatban Ceausescuékról. Aztán az első pohár whisky után olyan zsúfolt eszmecsere, hogy hárman — Illés, Aczél, én —- szinte egymás nyelvéről tépjük magunkhoz a szót. 89
