Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?
Vekerdi László Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk?” lrAz elmúlt két-három évben többször is Marcus Au- réliushoz fordultam vigasztalódni. Most úgy látom, e kornak talán nincs is szüksége arra az értelmiségre, nincs már lassan ötven éve, aki azt hiszi, hogy az egészre van hatása az ő munkálkodásának. A magát egy-egy politikai érdekcsoport mellé elkötelező, a részproblémákat gyorsan és látványosan megoldani tudó vagy ezt tgérő típus boldogul.” Ilia Mihály N A V agy merészség két ennyire híres tanulmányból összemontírozni egy újabb címet, két egymástól majd’ félévszázaddal elválaszott korszak egy-egy nagy történészétől, akik épp ezen két írásban messze saját szakmájukon túl általános érvénnyel összegezték a magyarság korabeli problémáit. Nem is tenném, ha nem a mai magyar irodalom hű gondozóját s inspirátorát, Dia Mihályt kéne köszönteni, s pont a most 25 éves Forrds-ban, amely a Valóság szigorú társadalomkritikai hagyományait és a Tiszatáj szomszédainkra és minőségekre nyitott iliai irodalomszemléletét törekedett ötvözni; s aztán — nem kis mértékben a genius loci segítségével — a befogadókészség, sőt a befogadókedv országos orgánumává növekedett; nélkülözhetetlen orgánumává a mai elkülönülésekre, önazonosításra, önépítésre, kirekesztésekre kész időkben. Bármily különböző a címben idézett két írás, egyben mindenképpen hasonlítanak: mindkettő az ország - s egész Európa - egy-egy nagy korszakváltása előtti időkben keletkezett. Szekfű Gyula 1943 és 1944 fordulóján írta híres esszéjét a Magyar Nemzetben, Szűcs Jenő tanulmánya a szamizdatos Bibó-emlékkönyvbe készült a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján, s 1983-ban jelent meg nyomtatott formában a Magvető Gyorsuló idő sorozatában. Szekfű írását sokkal erősebben hajszolta az idő gyorsulása, de azt azért ő sem sejtette, hogy az elkerülhetetlen változás mennyire mélyreható és forradalmi lesz (s azt meg tán éppen nem, hogy milyen kegyetlen kínok árán kell ejutni hozzá). Legalábbis erre utal a Cserépfalvinál megjelent Forradalom után Bevezetésének egy mondata: „A távolságot, ahová jutottunk, a múlt századi nagyok tiszta elképzeléseitől, s amelyekhez hogy vissza sem juthatunk többé, az lesz ennek a munkának egyik tanulsága, legkönnyebben úgy mérhetjük le, ha a következő fejezetben szószerint közlöm azt a cikksorozatomat, melyet 1943 novemberétől 1944 januárjáig írtam az akkori Magyar Nemzet c. napilapban. Ezek a cikkek hitem szerint világosan körvonalazzák a nyugati demokráciának Magyarországon elengedhetetlen alapjait, Eötvös, Szalay és társaik száz év előtti megfogalmazásában.” Akkor, ’42 és ’43 végzetes sorsfordulóján, a náci Német Birodalom közelgő vereségének biztos tudatában a nagy történész (nála eléggé szokatlan) határozottsággal és eréllyel állott ki a centristák - mindenekelőtt Eötvös, Szalay, 85
