Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)

tanévben mindazonáltal elsősorban személyes dolgai kötötték le, szakdolgoznia és diplomáznia kellett. Ekkor már eldőlt, hogy mindenekelőtt a modern magyar irodalom érdekli; ahogy korábban Vág Sándor, most, egyetemi éveiben Halász Előd és Baróti Dezső előadásai ebbe az irányba vitték. Az aktualitások iránti érzékenysége e területen találhatta meg leginkább a neki rendelt tárgyat. Szakdolgozata már Juhász Gyula kritikai fogadtatását dolgozta föl. Ezt a teljesen önállóan elkészített dolgozatát, irodalomtörténészi szárnypróbáját Baróti Dezsőhöz írta, aki bevonta az egyetemi Juhász-kutatásokba is. E terület ettől kezdve tudományos érdeklődése szerves része lett.

Egyetemi tanulmányai végeztével mégis Bálint Sándor tanszékére szeretett volna kerülni; mint a professzor „kedves tanítványa”, erre jó esélyei voltak. Hogy ez a választása nem volt megalapozatlan, jelzi, tudományos pályája első szakaszában több néprajzi tanulmányt is írt, Juhász Antallal közös dolgozata (a tápéi gyékényszövés szókincséről) országos pályadíjat is nyert, s a néprajz iránt utóbb is mindig szakszerű érdeklődést mutatott. Jó folklórista lehetett volna. De nem lett, mert az akkor még szokványos ún. kihelyezési gyakorlat révén Mezőkovácsházára nevezték ki gimnáziumi tanárnak. Az augusztusi pótvizsgákon már ő (is) vizsgáztatott — hajszálon múlott, hogy nem vidéki tanár lett. Szerencséjére azonban az egyetem váratlanul utána nyúlt, táviratilag visszahívta a magyar irodalomtörténeti tanszékre, gyakornoknak. Egyetemi oktató lett tehát, ha nem is az eredetileg választott szakon. Alkalmazása, bár véletlenen múlott, ma már tudjuk, jó döntés volt, egy kiváló egyetemi pálya indulhatott így el.

1957 szeptember elsején lett az egyetem alkalmazottja. „Az egyetemi légkör elég nyomott volt” már akkor, a régi tanárok egy része (Baróti Dezső, Péter László, mások) kiszorult az oktatásból, sőt „zajlottak az egyetemi fegyelmik az oktatók ellen”. Hamarosan sor került bírósági tárgyalásokra is. Ez a légkör természetszerűleg nem volt valami inspiráló; ilyen körülmények között — bár tehetsége, szakértelme kapott kinevezésével elismerést - nem volt könnyű a pályán elindulnia. Szerencséjére zömmel volt tanárai közé került, akik jóindulatúan fogadták, segítették. A fiatalab- bakkal, pl. Nacsády Józseffel, Kordé Imrével már hallgatóként is tegeződött, most magúit közé fogadták. Az idősebb, tapasztalt oktatók pedig egyengették első tanári lépteit, afféle posztgraduális egyetemi képzésnek vetették alá. Nem volt könnyű dolga; oktatnia kellett, s óráról órára készülnie. Kedves tanára, Koltay-Kastner Jenő tanácsára a régi magyar irodalommal kezdte az oktatást, jóllehet a 20. századdal akart foglalkozni. De professzora úgy vélte, az adott körülmények között jobb az elején kezdeni. „Nem baj, mondta, nem árt, ha végig mégy az egész magyar irodalmon. Olyan intenzíven olvastam mindent, ami a XX. század előtt volt, hogy az egyetemi tanulmányaimat még egy egyetemmel megfejeltem. Kitűnő ötlete volt ez Jenő bácsinak [...]. Ettől kezdve évente haladtam fölfelé a magyar irodalomban, egészen a XX. századig. Közben persze arra is készültem.” Ennek a módszernek nagy hasznát vette utóbb. „Megtanultam, hogy egy-egy író, korszak, nem önmagában való, kapcsolatai az előzményekkel erősek. En nem 10-20 év irodalmát tanultam meg, hanem az egészet áttekintettem, igaz, nem passzióból, hanem kötelességből, bár néha nagy passzióim is voltak, pl. a 19. századi magyar irodalom második felében. Mondjuk Aranynál”.

Első főnöke Király István lett, aki röviddel ő utána került Szegedre, s 1957. szeptember 16-ától vezette a tanszéket. Királyt a tanszék — s a bölcsészkar — szakmai és politikai „megerősítése” végett helyezték posztjára, végig ún. lejáró tanár volt, élete elsődlegesen Pesthez kötötte. Akkoriban még csak 36. évében járt, fiatal, dinamikus professzor volt, akinek élő irodalmi kapcsolatai, irodalomszervezői múltja az élő irodalom felé kapukat nyitott. Tanszéki elképzeléseit persze nem Iliára építette, ezt

61