Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1. szám - Galgóczi Erzsébet: Vidravas (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Réz Pál)
viszont valóság volt, és abból is lett irodalom, a Két asszony. - Ez fogja össze a regény, a Vidravas történetét, ami regényszerkezetileg tökéletes, mert az összes szál, a politikai cselekmény és az emberi sorsok találkoznak ilymódon, és nagyon érdekes, hogy egy parasztlány hogyan próbálja utánozni egy úriasszonynak a gondolkodásmódját ezekben a levelekben. Ennyit tudok magáról a regényről. A sorsa meglehetősen bonyolult volt, mert nagyon sokáig húzódott, ahogy mondtad is; megijedtek tőle, a kiadóban is, aztán ide-odavitték különböző szervekhez, szaklektorok olvasták, elkerült a minisztériumba, a minisztérium fölküldte a pártközpontba. Egy jelentés másolata egészen véletlenül a birtokomban van: ez dr. Timár Istvánnak, aki az egyik vezetője volt akkor, a per idején, az Avónak, a jelentése. Neki elküldték „szaklektorálásra”. Rendkívül hosszú és magabiztos lektori jelentést írt, amelyben közölte, hogy ért a kérdéshez, mert ő vezette a nyomozást, majd közölte, hogy a fővádlottal nem találkozott, ami elég valószínűtlennek tűnik, ugye. Azután közölte, hogy nem rehabilitálták a vádlottat, ezért az egész szemlélete a Galgóczi-regénynek nem stimmel, és utána rengeteg apró megjegyzést tett, amiket mind javítani kért. Elég elképesztő... „...a MAORT-ügy vizsgálatát rendőrezredesként 1948-ban én irányítottam. (Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, és nem önigazolásul, hogy a kézirat főhősét, a MAORT-per fővádlottját, Papp Simont, más irányú elfoglaltságom miatt, sem a vizsgálat folyamán, sem később, nem is láttam.)” DM: — Itt álljunk meg egy pillanatra, és bízzuk az emberek képzeletére, hogy e kijelentés tartalmának melyik változatát érzi nagyobb képtelenségnek: azt-e, hogy egy nemzetközi méretű összeesküvés nyomozását vezető belbiztonsági ezredes nem is találkozott soha szemtől-szemben az ügy fővádlottjával, vagy azt, hogy — csakugyan nem találkozott? Melyiket nehezebb, illetőleg könnyebb elképzelni? — De nézzük tovább ezt a sajátságos lektori jelentést: „...A széles körű és meggyőzőnek mutatkozó szakértői vizsgálat alapján a vállalat néhány vezetője (köztük Papp Simon is) őrizetbe került. A kihallgatásokat két, ma is élő és széles körben ismert, nagyművelt.ségű jogász folytatta le. Nyolc-tíz nappal az őrizetbevételük után a teljesen szabályszerűen felvett jegyzőkönyvek egyértelműen azt tanúsították, hogy a feltevés helyes volt: az amerikai vezetők nem adtak ugyan nyíltan szabotázsra utasítást, de többször kijelentették, hogy az amerikai részvényesek szempontjából jobb, ha az olaj továbbra is a föld mélyében marad. Ezt a magyar vezetők természetesen megértették, hiszen 1948-ban nem kevesen bíztak abban, hogy Magyarországon a szovjet csapatokat az amerikai hadsereg fogja felváltani. (------■) A MAORT-ügy ezután úgy folytatódott, hogy a kormány rövidesen államosította ezt az amerikai vállalatot, aminek rendkívül nagy politikai és gazdasági jelentősége volt. Erre nyilvánvalóan nem kerülhetett volna sor a MAORT-per lefolyása nélkül...” S most jön az ávéhás esztétika leglényegesebb megállapítása, ami miatt mindenáron kétségbe kellett vonni a regény valóságképének történeti hitelét, és tiltakozni kellett megjelentetésének még a gondolata ellen is! „A szerző nyilvánvalóan nincs tudatában annak, hogy regényének megjelenése a politikai következményeken kívül milyen gazdasági hátrányokkal járhatna hazánkra. 1955-ben ugyanis az amerikai kormány sokmillió dolláros kártérítési igényt támasztott a MAORT államosítása miatt, amelynek egyedüli jogi alapja csakis az lehetett, hogy a bűnper ítéleti megállapítása szerint a termelést amerikai kívánságra elszabotálták, amivel nemcsak a magyar ipar háború utáni újjáépítését akadályozták, de a szovjet hadseregnek a nemzetközi jog rendelkezésein alapuló jogos igényeit is megsértették. A magyar kormány ezt a kártérítési igényt — tudomásom szerint — visszautasította. De ha Magyarországon ez a kézirat megje74
