Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Kovács András Ferenc: Magna Hungaria (vers)
Kovács András Ferenc Magna Hungária Ilia Mihálynak szeretettel Mondják a vének: megtartó erősség, Magas mentsvár, erődítmény a nyelv! Temérdek, mint egy csipkézett oromfal: Félelmetes, mert égi szirten épült! Ravasz barátok, prédikátorok Papolnak így - nem szótlan elhagyottak. A száj palánkja némasággal árkolt Védelmi gyűrű jól körülkerítve: Magába zár, bár ellenség sehol... Tán szerteporzott, elporladt a szélben... Már ostromzaj se dong... De megmaradtunk. De isten tudja, kik vonultak itt el... Keresztesek, germán páncélosok, Kazárok, türkök, novgorodiak, Tatár hordák, tévedt iráni népek - Kis cselvetők Bizáncból, Niceából... Nem tudható... Nem érthető a csönd. Hallgatni sem mer már a hallgatásunk. A száj palánkja némasággal árkolt Védelmi gyűrű, zsúfolt sírgödör... Végül pediglen egy-két szó marad: Makacs fogak közül majd úgy bukik ki, Mint vár fokáról messzekémlelő, Ki nem volt harcos népvezér, sem őrszem - Csupán a szellem távolába nézett, Mert látni jött, mikor találat érte... Véletlenül, mellékesen, hiába. Úgy hull a sajgó semmiség ölébe A hang, a lélek ismeretlenül, Mint elfelejtett védő, senki sarja, Fölösleges bámész lenyilazott - S a mindenségpusztán süvít tovább...
