Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Zelei Miklós: Videofemina Hungar Ica (elbeszélés)
tettek vágya, ereinkben munkál a tűz, testvéri összefogásban erősödünk, él mibennünk a jövő, újjászületik, sorsunkat örökre összefogja. Köszönt ma Embert, köztünk az Elsőt, éltető szívünk minden dobbanása, nyílik lelkűnkből a szeretet, száll a hála vallomása; ez a mi jövőnk, januárban ragyogó remény halhatatlan szavaival: Románia, Ceausescu, pártos hitünk! Alto Catumbela üres portugál negyede. A falakon érnek a golyónyomok, a gyár üszkös romjai között négerek keresgélnek az esőben. Megint olyan falu következik, ahol még sose láttak fehér embert. A katonák előremennek, a falu népét bezavaiják a dzsungelbe, a foglyok arcát bekormozzák, és a menet futólépésben halad át a kiürített kunyhók között. Katamarán a képben. Hajótest I.-nek Haza, hajótest Il.-nek Haladás neve van. Az I. a Dunán, a H. a Tiszán süllyedezik. A parancsnoki hídra az első osztály főpincére rohan, kezében a szócső, vezényel. Legyünk gyorsabbak, mint a lukak! Akkor Isten megsegít! Szól az étteremben a muzsika, elgyötört fériarc, üres asztal fölött. Én is magyarnak születtem. Azóta magas a vérnyomásom. Járok magyar ügyben folyton. Nehéz igen, s igen töredelmes! Hol így, hol úgy. Mindig ahogy lehet. Hivatalos táviratok, jaj, meghalt a nagynéni, vízbe fúlt az unokaöccs, autó csapta el szegény húgomasszonyt. Jöjjek azonnal! És a székely Gábor bátyám, ó én édes Istenem, sose bocsátom meg magamnak, egyetlen magyarországi rokonomat, a véremből véremet, mégis nélkülemleg temeték el! A lelkemből lelkemet! Jőve a telegrama oficsiála, hogy meghala, ekkor lészen temetése. De hát én épp nem akartam Magyarba jőni akkoron. Miképp is gondolhattam volna? Egészséges, nagy piros ember volt. Táncra! Fehér abaposztó szűk nadrág magyar viseletben járja. Oldalt szegélye veres, vitézkötése elől zöld-veres, kopog a csizma, magas a sarka, kordován. Kék a zsinór szára szegé- sén, úgy ragyog, kunkorodik a csizmaorr fényesen. Fordul egyet, perdül kettőt, öltönynadrág kockásban ropja, ing gyolcsának ujja lobog, veres selyemmel hímzett kézelők, midőn karját föl magasra emeli. Egyet előre, kettőt hátra, lép oldalra, abanadrág posztaján bőröv veresét setét zakónak szárnyi verdesik, gyolcsnyakingében kendőnyakcsokor, fekete kucsmáját földhöz csapja, balra kelet, jobbra nyűgöt, Isten áldja mindnyájukot! Miféle összejövetel ez? Bennünket itt rettenetesen balra hagynak! Legalább néhány üveg bort hozzanak, meg vacsorát, előtte pálinkát. A székely szara a magyar. Mi Erdélyben nem hibáztunk soha! Magyarországon rontják el mindig. Itt kokakóláznak Budapesten, mi meg ott kitartunk! Kik hívtak ide, hogy ezt merészelik tenni velem? Nem vagyok pityipalkó, hogy ezt eltűrjem! Dugó az üvegben! Fiyfiritty, prücsök! Mit gondolnak ezek, ki vagyok én? Cédulaigazító? Fittyelék? Fityinka? Balgány? Hát cudar vagyok én? Még hogy a székelykocsárdi állomáson érezzem magam?! Hat évig voltam börtönbe zárva. Ha elmondanám, kivel ültem egy cellában! Naponta vertek! De egyszer jól kibabráltam velük én is. Mind úgy tartottam a fejem, hogy az asztalukon a papírokra fröcskölődjék a vér. írhatták az összest újra! ítt van ez a jelvény, ni! Az én munkám. A börtönben velünk javíttatták a kerítést. Egy kis darab szögesdrótot letörtem, és sikerült, hogy eldugjam. Majd még kicsempésznem is! Abból hajlítgattam! Olyan éppen, mint Krisztus töviskoszorúja. Ráforrasztottam e kisiny gombostűt, legyen, amivel feltűzöm. Ez a legnagyobb kitüntetés. Az élettől kaptam. Ezek közül itt ki csinálná utánam? 22
