Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Kerék Imre: Epistula Szepesi Attilához; Az erdőhöz; HB (versek)
megszületésük néma tanúja, s a honi tájról szétrebbenve, hanyatthomlok menekülnek a Múzsák vissza Castaliába, szülötte földjük ölére... S nincs mit tenni bizony, hisz angyali-nagy türelemmel elbír sokmindent a papír s még el se pirul, mint hamvas, ifjú leány vaskos-trágár, buta élcen... Ám mielőtt még vad Pegazom túl messze ragadna, félbehagyom dohogásom... Jobb, műveljük a kertünk, mint fölösen-hosszan rágódni azon, amin úgysem változtathat a gyarló ember ... nemde, barátom? Élj vígan, használd az időt, kedvedre barangolj a kies Óbuda erdős hegy-völgyén, madarakkal füttyöt váltva s ezernyi napszemű, lenge virágra, fűszálon kúszó pöttöm bogarakra figyelve. S forgasd olykor a pennát is napszállat után, ha csönd, nyugalom van a házban... S küldjed el újabb opuszaid, hisz okulnivalóm van elég még, s annyi ribanc-rút vers olvastán, friss, szűzi élményt tőlük várok s eddig még sose kelle csalódnom... No de nem untatlak... (ahogy írá egykor elődünk, régi Tabánnak szent remetéje, Virág Benedek még: szószaporítástól bölcs ember óvakodik mind.) Az erdőhöz Változat Vályi-Nagy Ferenc költeményére Híves erdő, égbeszökő fenyők és szőke bikkfák boltozatos homályin bolygó árnyak, véletek elvegyülvén, városi lárma nem zsibbasztja most fülemet, garázda kalmár-népség bábeli, vad zsivajjá el nem ér hozzám, csak a sziklakőből felfakadó hűs forrásvíznek halk bugyogása hallik, s fónnen repdeső madaraknak éles füttye olykor... Itt, a kies magányban, távol egeknek
