Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Katona Imre: Rendszerváltások - visszarendeződések (Korszak- váltásaink mechanizmusa)
A hatalom majdani átvételének előkészületei meglepő rendszerességgel és látszólag vontatott lassúsággal is folytak, a 19-es és más baloldali türelmetlenkedőket leintették: a szocializmus győzött, diadala végleges és teljes, mondták. (A le nem cserélhető hatalom mindig beleesik az örökkévalóság csapdájába!) Alapos volt a bosszú: ha a Horthy-rendszerben valaki rosszul szólt-viselkedett, netán egy újonnan „élre” került ellen valamilyen okból fel is lépett, most kétszeresen kapta vissza. Az igazoló bizottságoknál bárki élhetett bejelentéssel, éltek is! így szinte mindenki bűnös volt, csak a hatalomra kerültek nem. (A koalíciós pártok küldöttei csak kevés indokolatlan retorzión tudtak enyhíteni.) A sértettek oldalán joggal foglalt helyet a maradék zsidóság, meghitelezve a Szovjetunió minden lépését, eleinte csak a pártban és a rendőrségen. Európai viszonylatban nálunk ítéltek el legtöbb háborús bűnöst. Minden ellenzékieskedés hosszú távon nemcsak hiábavaló, hanem veszélyes is volt, különösen a 47-es ún. kékcédulás választási győzelem után. A fordulat éve, 48 után az emberek nagy többsége belátta, hogy itt hosszú távra kell berendezkedni, működésbe lépett a magyarokra oly jellemző túlélési-átvészelési alkalmazkodás. Hasonló volt a helyzet 1957-től kezdve. Egy néptől nem lehet kívánni, hogy az utolsó emberig, az utolsó csepp vérig álljon ellent, még kevésbé azt, hogy vértanú legyen, hiszen a legtöbbnek családja, gyermeke van, aki iránt felelősséggel tartozik. Nem igaz tehát az a manapság divatos állítás, hogy mindnyájan besároztuk magunkat! (Talán önvédelem mondatja az illetőkkel?) Történelmietlen lenne azt állítani, hogy a hatalom magára maradt (ez legfeljebb 1956-ra vonatkozólag igaz), a földosztás, a jó forint és egyéb intézkedések, kedvezmények sokakat vonzottak, s aki szakmai kibontakozást remélt és csakugyan használni akart másoknak, tevékeny részt vállalt; nem csupán erőszak eredménye volt a párt indokolatlanul nagy létszáma. (Most az összes pártnak nincs ötödannyi tagja sem, mint a különféle neveken futott egyetlen munkáspártnak.) A baloldali eszmék 45 után Nyugaton is tömegeket vonzottak, és éppen nem nálunk, hanem Francia- és Olaszországban a legtöbbet. Azt hihetnők, hogy egy szovjet szuronyokra támaszkodó és bent is meglehetősen széles bázist kiépített rendszer megszilárdulása után nagyvonalú lesz, ennek ellenkezője történt. Mivel a szocializmus a tőkés rend „negatívja”, mindent ellenkezőleg is csinált; néhány példa: egyén helyett közösség, magántulajdon helyett közvagyon stb; kijátszotta az ifjúságot a „reakciósnak” titulált felnőttekkel, pl. a diákokat a tanárokkal szemben, sikerrel; a nőket a férfiakkal szemben (de pl. az 1938-as árakat vették alapul az új forint bevezetésekor, a fizetéseket-béreket azonban megfelezték, mondván: a nők fokozatosan úgyis munkába állnak), sőt esetenként és helyenként még a tanítókat is a tanárokkal szemben. Később egyik felekezetet a másik ellenében stb. Mindezért átmenetileg némi hálára számíthattak. E kedvezés osztályharcos alapon természetesen kiterjedt a szegényekre, akik egy-egy kilogramm cukrot vagy sót kaptak nagy titokban a választások előtt, bár ez nem volt általános; Csongrádi választási biztosként tudok rá példát; könnyítettek anyagi és lakáshelyzetükön is, ha tehették. A módosabbnak igával és egyéb módon is segítenie kellett szegényebb paraszttársát. De ki tudná felsorolni a — részben valóban indokolt — segítség sokféle formáját? Olykor azonban el is torzulhatott e kedvezés: ha pl. egy szegényebb sorsú ember vetemedett lopásra, legtöbbször elengedték — a szentesi tyúktolvaj Dadi Imre útja egyenes volt a gyilkosságig; — annál keményebben léptek fel a valóságos vagy vélt módosabb „bűnösök” ellen. Működött az adóprés és a beszolgáltatás a padlások lesöpréséig, folytak a kitelepítések, internálások, ám az illetéktelenül beszedett illetékek, elkobzott javak épp csak arra voltzik elegendők, hogy az arra rendelt elnyomó apparátust eltartsák! Amikor pedig megkezdődött a szövetkezetesítés, nagyobb nyomás nehezedett az ún. kulákokra (az NDK-ban ezek 68
