Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Borbándi Gyula: Nagy György, egy bátor republikánus (Horváth András: „A respublika álmodója” - Nagy György harca a független magyar köztársaságért)

töttségre és személyes érzékenységekre való tekintet nélkül vívta harcát a köztársasági gondolat népszerűsítése, meggyökereztetése és győzelme érdekében. 1911-ben sepsiszentgyörgyi ügyvédi irodáját Hódmezővásárhelyre költöztette és ez alföldi városból folytatta politikai küzdelmét.

Horváth András az adatok és adalékok bőségével számol be e tevékenység minden szakaszáról és azokról az összeütközésekről, amelyek a Tisza István nevével fémjelzett uralkodó rend és Nagy György között kirobbantak. Ennek során egymást követték a támadások, bűnvádi feljelentések, bírósági eljárások, sőt egy királysértési per is.

A köztársasági gondolat apostola nem örvendhetett olyan népszerűségnek és nem dicsekedhetett olyan táborral, mint a nagyhatalmú miniszterelnök, de erőt és bátorítást merített több jelentős szellemi ember biztató szavaiból. Ady Endre azt írta, hogy közös úton járnak és Jászi Oszkár is rokonszenwel kísérte politikai harcát. Pártja olyan állam megteremtésére törekedett - mint közölte -, „melyben alattvalók helyett állampolgárok élnek, melyben a születésnek nincs kiváltsága, a becsületnek megvan az értéke, s csak a munkáskéznek van becsülete.” Egy másik írásában „a népfelség országá”-nak eljöveteléért emelt szót. Ellenfelei maró gúnnyal kísérték törekvéseit és kezdeményezéseit. A Tisza-féle Nemzeti Munkapárt egy orgánuma azt kérdezte, nincs-e a tengernyi gond közepette más gondja, mint „respublikát játszani”.

A támadások és hatósági zaklatások a „köztársaság'’ szó száműzését készítették elő. A nyomásnak engedve 1913-ban a pártot át kellett keresztelni Országos Kossuth Lajos Párt-ra, a lapot pedig Kossuth Lajos Lapjára., majd Kossuth Zászló-ra. Kényszer hatására mindkettő hangja mérséklődött és a politikai agitáció is enyhült. Hangsúlyozottabbá vált a mozgalom nemzeti jellege. A társadalmi reformok és a nemzeti megújulás kettősségében a hírverésben az utóbbi került előtérbe, jóllehet a valóságban éppen a két törekvés egysége érvényesült, tehát egyszerre volt a mozgalom társadalmilag haladó és a nemzeti eszme mellett elkötelezett.

„A program - mint Nagy György írta — a nemzeti demokráciának, a magyar radikaliz- musnakaprogramja... mi nemcsak független országot, hanem független Magyarországot követelünk.” Egy másik, 1914-ben megfogalmazott írásában kifejtette, hogy „abban különbözünk a függetlenségi elveket valló más pártoktól, hogy közjogi téren a teljes állami függetlenségért küzdünk, s gazdasági, szociális törekvéseink radikálisak. Viszont a más radikális alakulásoktól az különböztet meg, hogy a mi radikalizmusunk minden ízében magyar, nemzeti radikalizmus. A mi ideálunk több, mint egy boldog ország, mert egy boldog Magyarország. Mi ezen a földön nem egy szabad népet, hanem többet, egy szabad magyar nemzetet akarunk látni.”

Az első világháború kitörése után — tájékoztat Horváth András - nemcsak a belpolitikai küzdelmek csitultak el, de Nagy György is elhallgatott, részben önként, részben kényszerből. Belevetette magát a jogtudományi elméleti tevékenységbe és az ügyvédi munkába. Az egész háborút viszonylagos politikai visszavonultságban élte át.

1918 őszén azonban ismét a közéleti színtéren találjuk. Az októberi polgári forradalom kirobbanásával gyökeresen megváltoztak a belpolitikai erőviszonyok és novemberben megvalósult az álma, a független magyar köztársaság. Halottak napján Kossuth Lajos sírjának megkoszorúzásakor ünnepélyes hangon jelentette ki, hogy „a köztársaság új eget és új földet fog teremteni. A szabadság egét és a népjólét földjét”. November 16-án a Nemzeti Tanács jegyzőjeként a parlamentben ő olvasta fel a proklamációt, hogy ,Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság”.

Egy hírlapi cikkében Krúdy Gyula úgy jellemezte a jelenetet, hogy ha festményben örökítik meg, abban Nagy György alakja festőnek való figura. „Lobogó hajával, pásztortűz tekintetével, lelkes homlokával” Dózsa György máglyája mellé képzelhető, nem esik messze „a rajongó kurucok arcképeitől sem”, aminthogy rokona „a márciusi ifjúságnak is: lobogása, rohanása, összeesküvő kedve, magyaros ruházkodása... fantasztikus szónoklása, a néppel való titokzatos érintkezése... érthetetlen volt a modem magyar előtt, aki oly messze eltávolodott őseitől, hogy már az összeesküvésért sem tudott rajongani”.

A köztársasági mozgalom elindítója, minden várakozás ellenére, kimaradt a köztársaság vezetéséből. Ez nem szegte kedvét, nem sértődött meg. Folytatta politikai tevékenységét. Földreformot és választásokat sürgetett. Az újra indult Köztársasági Párt élén népjóléti intézkedéseket követelt. Amikor december elején a köztársaságiak Károlyi függetlenségi pártjával egyesültek, az egye87