Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve (Balla Zsófia: Egy pohár fű; Nagy Gáspár: Mosolyelágazás; Kántor Péter: Fönt lomb, lent avar; Tóth Erzsébet: Arcod mögött május; Banos János: Beteljesedett; Szervác József: Előszó; Géczi János: Mágnesmezők, Magánkönyv; Zalán Tibor: Kívül)
E sokféle emberi-költői gond a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kezd lírává szervesülni igazán. Igen érdekes költői eljárásmód formálódik, amely látszólag sokban inkább csak lírai publicisztika, futamok nemegyszer szervetlennek mutatkozó halmaza, ám a figyelmes olvasó előbb-utóbb fölfedezheti, hogy a szaggatottságzaklatottság, a darabosság, a bizonytalanságot eláruló személyiség, a hasonló helyzetek sora egységes világgá áll össze egy olyan versbeszédben, amelynek java megoldásaiban a szerkezet is erőteljes. Nem áradhat úgy ez a versbeszéd, mintha egy mai Whitman szólalna meg, hiszen a harsányságra s a bizakodásra sokkal kevesebb az ok, mégis mintha a közép-európai népek mostani történelmi váltása volna az az élményanyag, amely meg is változtatja, döntően meg is határozza e verseket, hol a rezignációt, hol a tragikumot mutatva fel. Hiszen: „Tőlem már senki nem kérdi meg: / mit akarok ezekkel a mondatokkal / hová röpülnek el tőlem a szárnyra kelt igék / s annyi birodalom hová porladt szét belőlem?” (Kiböjtölt vendég), másrészt „Tenyerünkön a fény fényesebb lesz / gyolcsainkon a vér csak véresebb / Fehérre mosni nincs patak / vértelen - Istenem / ha halálra szántál el ne hagyj!” (Hármasoltár). Banos János valamiképpen ma is a közösség kifejezőjének is tekinti a költőt, nemcsak egyetlen személyiség alakmásának. S alighanem ennek a fel nem adott meggyőződésnek a költői érlelése is energiaigényes feladat. Ugyanakkor nemcsak költőként, hanem megszületett személyiségként is szembe kellett néznie azzal, hogy egyedül van, s hogy múlandó: „Ki — életemmel — bepiszkítom az utcát / éna született kollaboráns / elrondítom / bicegvén rajta / miközben lábaim szétesnek / kibillennek alólam / [senki se tudja / vagy nem akaija]: / kollaborálok a megsemmisüléssel” (Jelen). Az összetettebbé váló költői szemlélet árulkodó kifejezője a ciklikus szerkesztés- mód. E kötetben nyolc több részes költemény található, s a terjedelmet is ezek határozzák meg (Ártatlan levelek - értem, Adventi koszorú, Hármasoltár, Jelen, Kiböjtölt vendég, Cinke-közei, Harang, Beteljesedett). S bár egy emlékezetes prózavers arról szól, hogy A Sátán jön el, a kötet egésze mégis a megváltás-megváltódás reményét hirdeti. A Beteljesedett Jézus szenvedéstörténetének profán zsolozsmája, s az első stációt ismétli meg a verszárlat:,Ártatlan All a járdaszegélyen / Megtörténtek már a háborúk / A csöndre gondol Maga van / Isten s ember közt: válaszút”. A hit, a vallásosság verse is ez a mű, ugyanakkor általában az istenfia-ember szenvedéstörténete is. A kötethez, s annak profán-szakrális jellegéhez is jól illeszkednek Tardi Sándor grafikái. (Kár viszont, hogy mire végigolvassuk, ez a könyv is szétesik.) (Antológia Kiadó, 1993.) Szervác József: Előszó Lehet a harmadik kötet előszó? Negyvenévesen? Miért ne, ha valami máshoz nyit utat. Sok lényeges szempontból ugyan folytatás a költő legújabb könyve, a Szavak hazáig (1980) és a Mi fájnál (1987) világa él itt is, de e folytatáson átüt a lezárás is, s a lezárás indoka a másságnak a tudata. Nem a versbeszédben mutatkozik meg, az az egységesség illúzióját kelti, hanem a világszemléletben. Nem árt tudni azt sem, hogy e kötet anyaga 1988 tavaszán készen volt, s csupán egy megértő mecénásra várakozott, hiszen így egyértelmű, hogy a másság közvetlenül nem a később bekövetkező társadalmi váltással függ össze, bár a mélyáramlatokban annak az előérze- te is meghatározó. Nem a változás bizonyossága, hanem a változatlanság elítélése, szenvedő átélése az árulkodó e szempontból:, Ady Endre, magát az égbe / deportál78
