Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Kozmács István: Milyen nyelven s miről énekelnek a hunok? (Az Atilla, isten kardja rock-opera szövegéről és egyebekről)
A válasz Válaszolhatunk hát a címbeli kérdésre: milyen hát ezeknek a hunoknak a nyelve? Rejtjelezett. S miről énekelnek? Másról énekelnek, mást mondanak, mint amiről beszélnek. (A műben jellemző módon a beszéd és a beszél sűrűn előfordul, de a mond ige csupán kétszer.) Mi következik tehát ebből a furcsamagyar nyelvből, beszédmódból? Szerintem a fentiek egzakt módon igazolják, amit egyébként is tudunk: az Atilla minden deklarált törekvése ellenére sem tud a hun vezérről szólni. A mű egyáltalán nem a történelmet akarja újraírni és így formálni a történelmi tudatot. Ez a mű figyelmeztet, sőt, fenyeget. Ezért próbál a dalmű archaikusnak maszkírozott nyelven (ezt Lezsák is írhatta volna) szólni hozzánk Nimrud meg Túr (akit valami oknál fogva ideloptak az iráni mitológiából, ja, persze TURul) továbbá az Úristen, Jézus és Szűz Mária meg a szent korona belekeverésével. Azt hiszi(k), hogy így talán nem vesszük észre. Észrevettük Ha az eddigiek nem győznék meg az olvasót, néhány szentenciaszerűen megfogalmazott aranymondást ajánlok a kételkedőknek az ő figyelmükbe: ,Míg várjuk, hogy változik a helyzet, IKémeik és besúgóik ellepnek minket. /Nemere n,2 ÉLJ HITTEL,/ÉS ŐRIZD JÓL MÁRIA ORSZÁGÁT! / Jéíus V,1 (a neve ugyan nem CSUPA NAGYBETŰ, de ő maga CSUPA NAGYBETŰVEL BESZÉL) Óvjon meg Isten rémes hírtől, /Krónikás műhelytől,/Vérszomjas szótól, szörnyű NÉRÓT /Kiáltva hazudó szájtól. / Harsány VT,3 Itt többen halnák, mint születnek, /Fogyatkozik népességed. / Margosz, VTI,3 És egy utolsó adalék: a hír szó 8 esetben fordul elő a szövegben. A 8-ból négyszer elég furcsa kontextusban: Ellenség csak úgy tehet kárt, / Ha készül rémhír, veszik odaát, / Fogakkal tér meg, s mindent összerág / Oresztész II, 1 (Mintha A Hét című tévéműsorból ollózták volna.) Károgjanak Hírvarjak... /Hírhordók kongatnak Királyi Gyászt. / Ellák IV,2 Óvjon meg Isten rémes hírtől, /Krónikás műhelytől, vádtól, /Vérszomjas szótól, szörnyű NÉRÓT / Kiáltva hazudó szájtól. / Harsány VI, 3 (A krónika egyébként is szálka a szerző szemében: „Az utókor borzongva olvassa, / hogyan ír róla a krónika.,, / Önögész VII, 1 Az olvasó még ezek után is azt mondhatná, mindez nem jelent semmit. Én azt mondom: a fentiekből kiolvasható az Atilla ún. lezsáki üzenete, amit máshonnan már jól ismerünk. De talán mégsincs okunk aggodalomra. Talán tényleg csak a szerencsétlen véletlenek összejátszásáról van szó. Talán csak félreértjük a művet. Talán csak belemagyarázzuk az íróba a politikus dolgokat. Talán az ilyenfajta szöveg- és tartalomelemzés tévútra visz. Mert mit is kezdjünk a mű e kedves sorával: Jó király, fészekmélyből /felröppentek sas fiókát! / Ruila VI,2 (Túr, Nimrud, Turulsólyom leszármazottjának, Atillának énekli ezt új hitvese) Hát most sólyom vagy sas? S ha mégis sas, akkor meg ki az apa? Anonymus is mindent rosszul tudott? Érvénytelen az egész? 61
