Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - III., befejező rész)
ni, mert csak így lehetetett, hogy hihetetlenül kizsákmányolták a fold termőképességét. Nem gondolták arra, hogy az a fold majd az unokáknak is teremjen. És lopták. A tsz-ből, az állami gazdaságból is. Már szinte bocsánatos bűnnek számított. Lopás nélkül lehetetlen volt boldogulni az elmúlt évtizedekben. Ugyan miből is épülhettek volna azok a kaszárnya méretű házak? Mi másból, mint a tisztességtelen úton szerzett vagyonból? Ez elmondhatatlan mértékben demoralizálta az embereket. Erkölcsileg lezüllött a falu társadalma. A hölgy életútja a kecskeméti gimnázium elvégzése után egyenest az egyetemre vezetett. Hogy lehetséges-e, volna-e út visszafelé az elbocsátó szülőföldhöz, válaszul a fejét ingatja. Majd így folytatja: Tizennégy éves korom óta nem vagyok izsáki. Már nem tudnék oda visszaépülni. Nekem nem sok közöm van ahhoz a világhoz, amelyben csak az számít, hogy ki mekkora házat tud építeni. Vannak ott olyan kétszintes lakások, amelyekben felvonóval közlekednek a földszintről az emeletre. Ízléstelen szobrokkal tömik tele a belső tereket. Folyóméterben és kizárólag a színek harmóniáját keresve vásárolják a könyvespolcokra a könyvet. Az anyagi javák megszerzésén túl semmi nem érdekli az embereket. Csoda-e, ha a magamfajta nem közöttük keresi a helyét? Hörcsök Imrével beszélgetve is azt firtatom, mi az, amit csak otthonról, izsáki szőlőművelő őseinek múltjából hozhatott magával? Van-e életének meghatározó élménye a gyerekkor tájairól, miliőjéből? Hörcsök Imre zenetanár, a kecskeméti Kodály Iskola igazgatóhelyettese. Hogy őt mennyire a létbizonytalanság, a paraszti munka kilátástalansága hozta el eredetének vidékéről, és ha szép jövővel kecsegtető lett volna ott maradnia, ahová született, elkívánkozott volna-e, nehéz megállapítani utólag. Bár annyi bizonyos, mondja, családjában sokat vitatott téma volt, miért nem indult útnak az édesapja is oly sokakhoz hasonlóan. Mert ha akkor, mikor parasztok tömegei rajzottak ki a falvakból, a nagyapa ellenkezésével mit sem törődve kereket old, s meg sem áll valamelyik ipartelepig, és nem békéi meg a tsz-paraszti lét szűkösségével, talán sok kellemetlenségtől szabadulhattak volna meg, talán könnyebben tudtak volna boldogulni. Nem így történt azonban. Miért viszi el a bácsi a tehenet? —a világ dolgaira épp rácsodálkozni kezdő kisfiú kérdésére nem érkezik válasz. Hogyan is érkezhetne, mikor a szülők, nagyszülők torkát a sírás szorongatja, mikor épp az utolsó tehenet hajtják el a végrehajtók. Aztán egy idő óta arra a földdarabra nem lehet rálépni, ahol az az emlékezetesen mély ásott kút ásítozott az égnek. Nem ám, mert az a föld állami tulajdonba került, a termő gyümölcsös pedig, ami rajta volt, nemhogy nekik nem hozza szépen pirosló almáit, de másoknak sem. Tűzifa lett a gyönyörű fákból. Egyszer meg könyveket égetnek a falu központjában. Agyú néz farkasszemet a községháza ablakaival. És tankok jönnek. Igazi háború lehet, gondolja a fiú, mit sem értve a körülötte zajló tragikus eseményekből. Aztán később mindenféle bejelentés nélkül megjelenik az igazgatónője az édesapát keresve. O nem, nem a fiúval van baj az iskolában, egészen más, az agitációs munkája hozta a családi házhoz. Jönnek aztán szigorúbb, egészen ijesztő külsejű agitátorok, akik magukkal viszik az apát. Hogy kicsit meg- autóztassák. Ismeretlenek járnak a nagyapánál is. Messziről látni, városifélék. Es feltűnően sokan vannak. Némaság és csend. Érthetetlenül sok hallgatás övezi mind a történéseket. (Talán mert nem akarják megzavarni a növő gyermeket, nem neki való félelmekkel és bánatokkal felzaklatni.) Ilyen emlékmorzsákat szed össze Hörcsök Imre, ahogyan kérdezősködöm, amelyek aztán arra is magyarázatul szolgálnak, miért dönt úgy a család — és elsősorban az édesanya győzködésére —, hogy a fiút gimnáziumba adják Kecskemétre. Noha - mint meséli — kisgyerekkorában még szépen berendezett gazdasági udvart álmodott magának is a jövőre. Olyat, amilyet 44
