Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Monostori Imre: „S egyszer csak: bennem lakott az Úr” (Németh László üdvösségharca)

lya és a helye, s csak a szókratészi Hang súgja meg, mit kell, mit kellene tennünk. (Interjú az írói vállalkozásról. In: Megmentett gondolatok. 636-637.1.)

íme a negyven évet, az egész írói és gondolkodói életművet átfogó üdvösségharc állapotának utolsó megvallása: a „modern szent”-ség, mint korunk erkölcsös emberének fő problémája. Amely — mint láttuk — ott volt már a húszas évek végi, tehát a negyven évvel korábbi Németh László-művekben is.

Természtesen nemcsak az egyéni üdvösségharc, Németh László ezzel kapcsolatos személyes motívumai vonulnak végig ezen az életművön, hanem a filozófiai értelemben felfogott és megközelített vallás értelmezésének kísérletei is számos helyen felbukkannak e negyvenéves időintervallumban.

, ,A vallás az érzésben van és nem az elhívésben. [...] A titok nem a tanításban van, hanem a szívben” - mondotta Boda Zoltán, az Emberi színjáték hőse. S ez a kulcsmondat tűnik föl a Tanú-korszak nem egy esszéjében, de számos idős kori írásában is. A kiindulópont ismét egy metafora: mégpedig a „köldökzsinór”-é, amely táplálékot, létet, összeköttetést biztosít, mégpedig úgy, hogy egyúttal kivezet az élet kétszerkettőjéből; azaz a hétköznapi léten túli belső küldetésérzésből fakadó feladat- vállalásra inspirál. Nem kötődik látható gyülekezethez vagy egyházhoz, nem követ formális előírásokat, nincsenek papjai és templomai. ,A vallásban egy biztos van: a vallásos érzés, minden más csak név, nómenklatúra.” Ennek az érzésnek nincs köze az elhívéshez, sokkal inkább a felelősséghez. „Merre húz bennünket a lelkünk gravitációja? Kinek vagy minek felelünk az életünkkel?” — bukkan fel ismét a Gide- esszé korábban már vázolt gondolata 1933-ban is. („Világnézet” [Tizenkét levél]. In: Életmű szilánkokban. I.k.282-285.1.) ,A vallásosság egy különös neme a hűségének — állapot, hangulat” - mondja másutt. A görögök nem ismerték az egyházat, de vallásra szükségük volt. A vallás: üdvösségügy. (Vö. Vallások. In: Európai utas. 629.1.)

Az ötvenes és hatvanas években úgyszintén vissza-visszatérő gondolata, írói problémája a fentiek szerint értelmezett vallás szerepe, funkciója és lehetőségei a modem ember életében. A vallási türelemről 1954-ben írott fejtegetésében többek között arról is szól, hogy a vallás egyidős magával az emberiséggel. Könnyen indokolható ősi és ösztönös szükséglet ez, s legnagyobb jelentősége az, hogy az embert az állati létből kiemelte. S azóta is: „az ember [...] minden »találmánya« közül a vallásnak köszönhet legtöbbet.” Mégpedig azt, hogy a vallás tanította és tanítja meg az erkölcsös életre. (In: Megmentett gondolatok. 169.1.)

Az emberiség életében a civilicázió fejlődésével párhuzamosan egyre kisebb helyre szorítódott vissza a tételes vallás, sőt nagyon sokak életéből teljesen eltűnt; az új és új generációk életébe pedig egyre kevésbé került be, került vissza. A vallástalan világban is megmaradt azonban az emberi lélekben a vallásos ösztön, a vallás igénye. A modern filozófia feladata lenne a vallásos érzés gondozása egy olyan korban, amelyben a tételes vallás erre már nem volt képes. (Vö. Vásárhelyi séták. I. A filozófia jövője [1954], In: Megmentett gondolatok. 112.1.; Interjú az életműsorozatról. [1969] Uo. 641.1.)

A vallás, a vallásosság szerepe, súlya - akárcsak a „minőség”-elv érvényesülése — Németh László világképében nemcsak az egyes ember magánügye és nemcsak filozófia probléma, hanem társadalomépítő, társadalomjavító erejénél fogva a legszélesebb értelemben vett közügy is. A helyes, a szép, a teljes egyéni élet ugyanis „kivezet az élet kétszerkettőjéből”; a vallásos ember számára az élet nemcsak véletlen tény, hanem „megmagyarázhatatlan eredetű küldetés.” (Maritain: Primatué de spi- rituel. In: Életmű szilánkokban. I.k.313.1.) „Aki az életébe igazán belenéz, Istennel beszél” — hivatkozik Adyra és Diltheyre. (Dilthey, egy német tudós. In: Európai utas.

35