Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Weöres Sándor: Tűzkút (Domokos Mátyás sorozata)
Műhelytitkok a közelmúltból Weöres Sándor: Tűzkút Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Parancs János A A. ^Lmi magyar verseskönywel nemigen szokott előfordulni: Weöres Sándor Tűz- kútja — 1964-ben — egyszerre két helyen: Párizsban és Budapesten látott, majdnem egyidőben, napvilágot. No, de nem azért, mert a század világlírájának egyik csúcsteljesítménye, ahogyan egy jámbor, s a korabeli, földi viszonyokkal nem ismerős Mars-lakó vélhetné erről a kettős megjelenésről. A különös, mondhatnám: „botcsinálta” kooperáció, a létezett szocializmus művészetpolitikája regényének egyik jellemzően groteszk fejezete, s nemkülönben Weöres Sándor költői pályájának, amelyhez a második világháború befejezése után is — hogy az ő kifejezésével éljek — „a történelmi tél fütyülése” szolgáltatta változatlanul a kísérőzenét. A kommunista irodalompolitika szemében ugyanis 1945-től fogva, ahogyan ezt szó szerint is megfogalmazta az Eszme egyik vezérképviselője: „Weöres Sándor - a magyar szekció.” — S ez a kérlelhetetlen megítélés, miközben a szocializmus gyakorlata sűrűn váltogatta arcait és álarcait, változatlanul érvényben volt jó harminc éven át, hiszen ahogyan egy nagy port fölvert írás a Kritika című folyóiratban 1975-ben kategorikusan megjósolta, éppen „a belső forma teljes felbomlása, a valódi lírai tartalom és eredetiség hiánya... a rosszul végigvitt metafizikus tagadás” következtében fog véglegesen elsüllyedni Weöres Sándor költészetének a hajója. Kötete a háború után utoljára 1947-ben jelent meg, A fogak tornáca, amelynek alapversei: A XX. századi freskó vagy A reménytelenség könyve miatt a harcos marxista kritika az „érinthetetlenek”, a „szellemi szeszcsempészek” kasztjába sorolta a költőt, s újabb könyvvel csak tíz esztendő múltán jelentkezhetett: hatalmas életműválogatása volt ez a könyv, A hallgatás tornya. Közben a politikai éberség a költő polgári egzisztenciájának a szerény csónakját, az Akadémián betöltött könyvtárosi állását is sikeresen megtorpedózta. De hogyan? Milyen ürüggyel? Idézem Bata Imre könyvéből: „Egy alkalommal az olasz nagykövet látogatja meg a könyvtárat. Weöresre bízzák kalauzolását. Bemennek a raktárba, kézbe veszik Zrínyi Vitéz hadnagy-kt. Idegen hatalom képviselőjének hadi érdekű dokumentumot szolgáltat ki a kalauz. így indokolják eltávolítását. Feleségének is kitelik az Athenaeumnál.” — Röviden: így festett tehát Weöres Sándor irodalom politikai káderlapja, költői sorsát meghatározó horoszkópja. Ami engem illet: verseinek 1945-től fogva, ahogy megismerkedhettem velük (először a Diárium egyik számában a Gilgames-eposz Weöresre jellemzően „teljesen szabad feldolgozásával”), rajongója voltam, 1948-tól pedig személyének is a közelébe kerültem, A hallgatás tomyá-nak később kiadói szerkesztője lehettem, úgy is, mint volt Eötvös-kollégista, Fülep-tanítvány, akinek az egész gyűjteményt ajánlotA Kossuth Rádióban elhangzott műsor szerkesztett szövege. 77
