Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Legenda Pilinszky Jánosról (Összeállította Albert Zsuzsa)

az „öcsém”. Valahol persze ennél is több volt számomra, a legjobb barát, aki annyira közel volt hozzám, mint az életben más senki. Nagyon nagy családban éltünk együtt, ott a Molnár utcai lakásban. Édesanyám, aki nővére volt Jancsinak, nagy­mamám, az ő édesanyja, édesapám, mi hárman gyerekek, és ott élt velünk Jancsi nagynénjének a zárdájából egy apáca is, ő is családtagként. Roppant eleven, nyüzs­gő élet volt ott, és idejártak nap mint nap a nagynénik is a Petőfi Sándor utcából, a Mári néni, a Bébi néni, és amellett nagyon sok barát. Ha belegondolok, egyszerűen nem tudom, hogy ezt az állandó nyüzsgést hogyan lehetett elviselni. Venezel Vera: A Hajós utcában már külön szobája volt, de Mári néni ott lakott, Bé­bi néni ott lakott és te akkor nősültél meg. Rövid idő után te elmentél Fehérvárra, én meg ezt a másik otthont ismertem meg. De mindez, amit mondtál, megjelent el­őttem, és bizony így volt. De jó volt oda fölmenni, számtalanszor megmutatta, amit éppen írt. Fantasztikus élmény volt tőle első kézből hallani, én mindig kaptam tőle. Élményeit megosztotta, bármi újat fölfedezett, mindig meg akarta osztani mások­kal. Ismerjem meg, minél többet^ zeneszerzőket, költőket, úgyhogy nekem borzasztó sokat jelentett az ő barátsága. És hát a család is! Úgy érzem, befogadott az egész család, másodéves főiskolás voltam, és eljött megnézni a gyermekszínházban a Twist Olivért. Úgy nézett végig egy gyerekelőadást, mintha maga is gyerek lenne. Fantasztikusan nyitott volt. Kovács P.: Anyám szép volt, még azt hiszem akkor is, amikor te megismerted. Venezel V..- A Nyár című darabot nézték meg együtt, és mind a kettőnek rettenete­sen tetszett. Sőt, többször is megnézték, én tulajdonképpen innen ismertem meg, hogy előadás után elkezdtünk beszélgetni. Kovács P.: Anyám két évvel idősebb volt nála, és uralkodó típus. Ezt nagyon lehet érezni a gyerekkori fényképeiken is. Jancsi mindig a háttérbe húzódott, és nagyon büszke volt a nővérére. Venezel V.: Én azt láttam, ha írt valamit, az első ember Erika volt, akinek megmu­tatta, és nagyon szerették egymást, végig fogták egymás kezét. Lator L.: Piliszky az én emlékezetemben leginkább úgy él, ahogy Domokos Matyi- val Sárközi Márta társaságában láttuk. Márta egyébként Molnár Ferenc lánya volt, és minden arrafelé taszigálta, hogy belőle is hiperurbánus lény legyen, kifinomult pesti úri hölgy. De egyáltalán nem az volt, én legalábbis nem olyannak ismertem meg, hanem olyannak, aki ismeri a gombákat, virágokat, meg kapirgál a kertben, és mindent tud a kertről. Elképesztően trágárul tudott beszélni. Sárközi Márta ak­koriban egy műstoppoldában dolgozott, szabadnapjain kirándulásokat szervezett. Ezeken a kirándulásokon Márta ment elől, és jobbra-balra, csámborogva mint egy legelésző tehén (ő mondta így), semmiféle céltudatosság nem volt a vonulásban, de sokszor nagyon messzire is kirándultunk, ott is aludtunk valamelyik turistaház­ban. Ha elmondom, hogy kik voltak ezeken a túrákon Domokos Matyin és rajtam kí­vül, talán valószínűtlennek fog tetszeni, hogy például Bibó is fel-felbukkant, a nép­zenetudós Vargyas Lajos, Jékely Zoltán, aki am úgyis világéletében természetközeli ember volt, aztán Mártának gyönyörű unokahúga, Márkus Anna, aki most Anna Mark néven ismert és elismert festő Párizsban. Egyébként János első felesége volt. Pilinszky is gyakran járt Mártához, mint annyian mások Keresztury Dezsőtől Sza­bó Lőrincig, Németh Lászlóig, a fiatalokig. Pilinszky abban az időben olyan volt, mint egy kolduló barát, egy rajongó szent. Vékony, angyalarca volt, aj zott tekintet­tel nézett a világba, és valahogy mindig felfelé tartotta a fejét, nem tudom, erre em­lékeztek-e, amikor ment az utcán, felfelé nézett, mintha állandóan az eget, a mennyet kémlelné, de a ruházata, az meg olyan volt, mintha most engedték volna el a fogolytáborból, egy második világháborús vihar kabátja volt, egy oldalzsákja... 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom