Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - szociográfia II. rész)
hoz, hogy akár egy évet is várjon a pénzére. Náluk ez is a türelmetlenséget fokozta volna. Oreskó Imre szerint előfordulhat, hogy az ingatlanok értékesítése sem hoz megoldást. Megtörténhet, hogy a jelzáloggal terhelt földeket eladják jó pénzért. És akkor bekövetkezhet, hogy Izsák lakossága elveszíti a nekijáró földeket. A másik sajnálatos következménye a csődeljárásnak, hogy megakadályozta, hogy szövetkezéssel vagy leválással találjuk meg az ingatlanok tulajdonosát. Itt már a hitelező diktál, s az adott objektum azé, aki többet ígér. Oreskó Imre e mostani átrendeződésről azt tartja, hogy jobban befolyásosa majdan a község jövőjét, mint annak idején az állami gazdaságnak és a tsz-nek nem minden erőszaktól mentes megalakítása. Az állami gazdaság agronómusa a kárpótlási törvényt is elhamarkodottnak véli. Nehezen tudom elfogadni. Meg kellett volna várni, hogy gazdaságilag erősödjünk, azután lehetett volna kárpótolni a károsultakat. Földhöz így is hozzá lehetett jutni. Mindenki annyit művelhetett, amennyit akart. Huszonöt évre szóltak a - bérlemények. Nagyüzemi művelés már nálunk nem volt, az ültetvényeket ki lehetett venni hosszú távra. Nagy baj, hogy nem tartottuk be a fokozatosság élvét. Ott kellett volna kezdeni, ahol a gazdaságok, a szövetkezetek egyébként is tönkrementek. Helytelen volt egy kalap alá venni az eredményesen működőket a csődbe jutottakkal. Tudjuk, hogyan jött létre az állami gazdaság, hogyan a tsz. A módszerekkel mi sem érthetünk egyet. Hallottuk, hogy nagyon rosszul érintettek ezek az intézkedések sok helybeli gazdát. De a végén elfogadták. Sok hibával gazdálkodtak eleinte, de az idők folyamán Izsákon is jól menő szövetkezet alakult ki. Ugyanezt lehet elmondani az állami gazdaságról. Munkahelyet adták, a szociális problémákat rendezték. Ezzel azonban nagyon sok jogsérelem következik be majd. Gondoljunk például azokra, akik 500 000forintos beruházásokat hajtottak végre. Jóllehet, a területet jóhiszeműen használták, most meg le kell mondaniuk róla. Azokat kárpótolják, akik harmincnegyven éve kárt szenvedtek, de ki fogja kárpótolni a bérlőket befektetéseikért? Oreskó Imre több ízben is hangsúlyozza, hogy mindezt csupán egyéni véleményként hangoztatja. De ki is ő valójában? Gondokról, feszültségekről számol be, de elkeseredésnek, szorongásnak nyoma sincs rajta. Nem vagyok tősgyökeres izsáki - bocsátotta előre még a beszélgetésünk legelején. - Az ideszármazottak könnyen megkapják kritikaként, hogy jöttment. Ezt azért igyekeztem magamnak mindig kikérni. 1974-ben az állami gazdaság tizenkét szakembert hívott le az egyetemről. A tizenkettőből egyedül maradtam. A többiek nem tudták megszokni. Oreskó Imrének sem volt azonban könnyű. Ahogyan mondja, mint Tokaj vidéki embernek, ismeretlen volt az alföldiek mentalitása, a „konoksága”, a „kunsági vére”. Ám nemcsak az idegenséggel kellett megküzdenie. Ot-hat év telt bele, míg otthon kezdte érezni magát a kiskunsági homokon. Mikor a böjti szelek megindulnak, az ember foga alatt recseg a homok... De a késő tavaszi fagyok, a nyári roppant száraz klíma sem tartozott a marasztaló élmények közé. A fordulatot talán az jelentette az életében, mikor a helybeliekhez hasonlóan maga is elkezdett gazdálkodni. Természetesen a főmunka ideje mellett és után. Először egyéni gazdálkodótól bérelt két holdat, majd a szakcsoportok szerveződésével maga telepített szőlőt, gyümölcsöt. Ma is így él, egy-egy hektárral időről időre többet-többet vállalva. S valóban, mikor telefonon keresem, szinte lehetetlenség elérnem. Hivatalos időben sem igen találom az irodájában, kinn van terepen. Az otthonában is többnyire a fia veszi föl a kagylót. Innen tudom, ahogy az este, a kora reggel is a szőlőben találja. 61
