Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - szociográfia II. rész)
vannak még a kárpótlandók? Végül is 7400 aranykoronát jelölt ki a földhivatal a részükre. — A gondok okát sokan a földek aranykorona-értékének csökkenésében látják.- Igen, örök vitatéma volt és maradt: ki tette tönkre a szőlőket. Tény, hogy az utóbbi időben a legtöbb esetben a részesművelők már nem azt a szőlőt művelték, amelyet annak idején behoztak a tsz-be, hanem valaki másét. Ha közeledett a nyugdíjba vonulás ideje, nem úgy gondozták a szőlőt, mint az egyéni gazdaságukban hajdan, az utolsó esztendőkben úgy metszették, kezelték, hogy két év alatt használhatatlanná vált az ültetvény. Ki kellett szántani. A közös telepítésű szőlők művelői között is kezdett eluralkodni ez a szemlélet. Az évente kihozható haszon érdekelte csak az embereket, a szőlők állaga pedig nagyon sokat romlott. — Ön szerint mi lett volna a megoldás?- Hogy kellett törvény a földtulajdon rendezésére, törvényszerű. De nem így. Ha rajtam állt volna, közelebb mentem volna a reprivatizációhoz. Ami azóta olyan állapotban van, mint mikor elvették, egy az egyben visszaadtam volna. — Nem maga ellen beszél?- Mert így nem válunk feleslegessé? Egy darabig még valószínű működünk. A jövőben talán az lenne a legcélravezetőbb, ha a kézimunka-igényes tevékenység magánkézbe kerülne, a szövetkezet pedig arra lenne hivatott, hogy a szolgáltatást és az értékesítést fölkarolja. Kállai Gyulával, a szövetkezet agronómusával a községházán találkoztam, a tsz által foglalkoztatott földmérő szobájában. Mint a földkiadó bizottság elnöke foglalkozik a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos teendőkkel. Nem a legszerencsésebb, hogy az eredeti tulajdonos nem tarthat igényt a törvény szerint a földjére. Lassan húsz éve dolgozok itt, úgy gondolom tehát, hogy ez konfliktusokhoz vezet majd. Talán az esetek 90 %-ában sikerül az emberekkel megegyezni. De körülbelül 10 %-ukban nem számíthatunk kompromisszumkészségre. Már előfordult eddig is, hogy érkezett igény egy bizonyos területre, amelyiknek él a valamikori gazdája. Őket nem érdekli, mondták, a törvény szerint kérhetik bármelyik földet. Azt hiszem, az ilyen embert nehéz lesz majd meggyőzni. Nem kevesen vannak olyanok, akik valamikor az izsáki határnak a legtávolabbi részeiben laktak, a volt birtokukon most szőlő helyett - mert megváltozott a termőföld vízellátása, minősége -, nincs más, mint erdő, sőt parlagon is maradt elég sok terület azon a tájékon. Ők időközben beköltöztek a faluba, és most a régi, lepusztult földjeik helyett az Izsákhoz közeli jobb minőségű területekre pályáznak. Bizonytalan a még meglevő tanyák sorsa is. Sokban új lakó lakik, s ha kéri a részarányát, a tanya körül kell számukra kijelölnünk. De mi lesz, ha ugyanebbe szeretne visszajutni az a régi tulajdonos is, akitől valamikor elvették? Ilyen esetekben a megegyezés volna egyedüli jártható út. Hasonlóan csak türelemmel, megértéssel rendezhető a háztáji szőlőtelepítések ügye. Sok vita folyik akörül, kié az elsőbbség, aki a földet jogosan kéri, vagy aki az ültetvényre százezreket áldozott. Hány olyan ember van, aki nem hajlandó megtéríteni az ültetvény költségeit! —A legnagyobb gond mégis az lehet, úgy gondolom, hogy a kárpótlási követeléssel szemben nagyon keveset jelölhet ki a földalapba a szövetkezet.-A dolgunkat megnehezíti, hogy az állami gazdaságban az eladósodás miatt még csak kísérletet sem tehettek a földalap kijelölésére. De annál is nagyobb baj, hogy végtelen nagy a türelmetlenség. A törvény sem egyértelmű. Szomszédokból haragost csinált, barátokból ellenséget. Van rá példa. Minket, vezetőket is nagyon vágnak. Nem látják be, hogy a mostani vezetők legnagyobb része az én korosztályomból való. Mi vajmi keveset tehetünk arról, hogy 1961-ben Izsák tsz-község lett. Mi, gyerekek 57
