Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
— nyomdába adására. A Társaság elnöksége elhatározta, hogy a huzavona s a bizonytalanság megszüntetése érdekében közvetlenül a miniszter elvtárs segítségét kéri. Szükségessé teszi, az Elnökség véleménye szerint, itt a gyors döntést egyrészt Németh László neve, írói rangja, s hallgatólagos végrendelete. O épp az eddig meg nem jelentetett írásokat — a „sorskérdéseket” feszegető cikkeket, tanulmányokat — értékelte legtöbbre az életművében. Úgy vélekedett, eltorzítja írói arcát ezek meg-nem-je- lentetése. S köteles véleményünk szerint, számba venni ezt az írói önszemléletet az életművet gondozó kiadáspolitika. Köteles még akkor is, ha nem ért vele egyet... Szükségessé teszi másrészt a megjelentetést a régi, nevelő célzatú, didaktikus, paternalista kiadáspolitikai koncepcióval való szakítás, s a Miniszter elvtárs irányítása mellett épp napjainkban formálódni kezdő, új, dialógus-elven alapuló kiadáspolitika. — Szükségessé teszi végül, az Elnökség véleménye szerint, a megjelentetést a szellemi élet jelenlegi helyzete, a fokozottabb nyíltság igénye. Mind világosabb ugyanis, hogy a szellemi élet problémái csak ezen az úton oldhatók meg eredményesen. A kényes kérdések elhallgatása, élfektetése (a gyakorlat meggyőzően bebizonyította ezt) nem old meg semmit. A Társaság elnökségének meggyőződése: a szellemi életünket mérgező urbánus-népi ellentétet nem növelné, ellenkezőleg: csökkentené, ha teljes egészében hozzáférhető lenne Németh életműve. A nyíltság, a nyilvánosság segít a fantomoszla- tásban, elősegíti egymás megértését, míg az elhallgatás csak újabb gyanakvásokat s fantomokat szül.” * A válasz ez alkalommal, s a kézirat Odüsszeiájának immár több évtizedes történetében először meg is érkezett, méghozzá harminc napon belül, ahogy az a hivatali rendtartásban elő van írva, de fontos ügyekben soha be nem tartatott. A miniszteri levél közli, hogy a „Sorskérdések megjelentetésének nincs akadálya”, amennyiben „problematikus tartalmait megfelelő előszavak elemzik és minősítik”. S egy bő esztendő múlva, 1989 végén meg is jelent — de nem ott, ahol eredetileg tervezték, hanem a Magvetőnél. Dióhéjban ennyi, így foglalható össze a Sorskérdések sorsa, melynek rengeteg — hol groteszk, hol hátborzongató — mozzanata nyilván örökre felderíthetetlen. Ami azonban a leggroteszkebb benne, az nyilvánvaló: ez az anyag a marxizmussal való, s máig forrón eleven konfliktusa miatt tulajdonképpen tovább — hosszabb ideig — aszalódott a veremben, mint ameddig — és amennyit — a létező szocializmus létezett a magyar történelemben. Dehát végül is megjelent, s minden jó, ha a vége jó — mondhatnánk Shakespeare- rel. Ámde azóta is eltelt már egy pár esztendő, s a föld alól előkerült kiadvány sokfelé föllelhető ma is a könyvesboltokban, sőt: néhol jelentős árkedvezménnyel a használt könyvek pincéiben. S a böngészdék látogatójában, ha ismeri valamelyest a Sorskérdések több évtizedes háttértörténetét, önkénytelenül is fölmerül a kérdés: mi is történt voltaképpen, s mi végre? Ismét Shakespeare-rel szólva/kérdezve: sok hűhó — semmiért? Vagy a több évtizedes aszalás mégis elérte volna célját, mert időközben a társadalom érzéketlenné vált tulajdon sorskérdései iránt? 92
