Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből (II.)
füleljen mereven, a kopott filmtekercsen „történőkre összpontosítva”. így megy ez egy darabig, hanem amikor — egy elképzelt guttu- rális csatakiáltástól kísérten - a farok hirtelen kirándul hüvelyéből, hogy mint valami csúnyán tekergő gumicső szórja tökének tartalmát a feszesen domboruló női hasra, sorrendben elsőként a baka ugrik fel, kártyalapjait az asztalra csapva, míg hátul nagyot csattan eldőlő széke.-Az istenit, nem bírom tovább! Mindjárt jövök. Kázmér bácsi gunyoros mosolyától kísérten el a folyosóra nyíló ajtón át. Kázmér oszt. Jól ismert részletek G. rapszódiájából. A baka kihagy egy kört, rövidesen visszatér. KÁZMÉR: Jól bevertél neki? BAKA: Be én! Akár a páncélököl. KÁZMÉR: Nagyszerű, fiam; büszke vagyok rád! Ülnek, verik a blattot, vigadnak, hanem amikor a farok ocsmá nyúl spriccelve váratlanul „ismét itt kopogtat a lét kapuján”, Negro türelmetlenül pattan fel: — Én se bírom tovább! Kisvártatva jövök! Kázmér gúnyos mosolyától kísérten el. Kétszer osztanak, míg a szerecsen tubázik. Amint visszatér, kérdi KÁZMÉR: Jól bevertél neki? NEGRO: Be én! Jól kiégettem, jól kikotortam, nem hiszem, hogy többé lángra lobban. KAZMER (combját csapkodva nevettében): Nem árt egy kis népi humor. De a kéményseprő tévedett, mert amikor a portás is visszajött: PORTÁS: Be én! Kezdetben alig akart beengedni, de férfiasságomtól aztán a gyönyör fellegeiben oly sokáig nyöszörgött. Csak ne legyenek következményei a dolognak! Na, ez már felkeltette Cs. Laci érdeklődését is: — Tarts kormányt, muzsikus! Ki tudja, hányszor osztottak, amikor lassan pirkadni kezdett, és a Szökevény eltökélte, utánanéz a dolognak. Zsibbadt lábain kibotorkált a folyosóra, be a grófné lakásába, bezárta maga mögött az ajtót. Volt mit látnia. Mint később mesélte, az ablakot nyitva találta. Alatta, a lágy szellő fodrozta függönyjátékában ott hevert pamlagán a grófné, mezítelenül kiterítve, kegyetlenül összetörve - valaki még a nyakába akasztott jáspiskígyót is leharapta láncáról. Szemeiben már kezdett dermedni a fény, kitárt combjai közül vékonyodó sugárban szivárgott a vér, abba a fertelmes tócsába. Odalenn. Nem jutott már erő összezárni. — Látod, Éti; végzeted beteljesedik! Ekkor dörömböltek az ajtón. Nehéz napok következtek. 22
