Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Fried István: A dalra lelő és elnémuló ifjú Petőfi
lya és értelmezés, viszonyrendszerek próbája lesz: míg az Apa az értetlenség derűjével fogadja a Fiú pályafordulatait, az Anya kérdései tükörként mutatják a Fiú-Anya kapcsolatot. S ha az eddigi kutatás és értelmezés leginkább azért emelte ki ezt a valóban páratlan dikciójú verset az 1844-es esztendő terméséből, mivel az élőbeszéd hangsúlyainak és fordulatainak lírává koncentrálásában fordulatot jelez a magyar irodalomban, ezúttal a helyzetkép és az idill látványosan megnyilvánuló történései mögött megbúvó történetre hívjuk fel a figyelmet: a Füstbe ment terv imaginárius utazása teljesedik ki az Egy estém otthonban, a valós világ (az Apa világa) szembesül a tükör-metafora révén az Anya világával. Ami azonban az Apa és az Anya világa között található, az írás; az Apa világa idegenségének tudatosulása és az Anya világával való bensőséges azonosulás között kísérli meg a költő a fogalmazást, élmények (?), gondolatok (?) formába öntését. Az egy este csak úgy lehet otthonivá, az otthonosság napszakává, ha az írásból ismét a szótlanságba lép a költő, az Anya kérdései tükörként szolgálnak, amely az otthonivá lett világba való belépet, ott tartózkodást mutatják föl. Itt sincs szükség kedves, szép, szebb szavakra, az írás elveszti jelentőségét, a visszatérés, hazafele vezető út célja és fellelése estéjén már csak az Anya kérdései hangzanak föl, a befejezhetetlenség távlatába vetítve a véglegesnek hitt hazatérést, otthonra lelést. Az Egy estém otthon nem mondja ki, csupán sejteti a szavak megnevező képességének gyarlóságát. Az István öcsémhez című versben azonban ismét az Anyára vonatkozik e felismerés a szavak meg a fogalmak pontos jelentésének gyarló voltáról, így a megnevezhetetlenségről. Az Egy estém otthon ,,tükör”-metaforája azonban még egy ponton hívja föl az értelmezőt, hogy ne engedje magát a látszat-egyszerűségű előadástól megtéveszteni. Ugyanis a tükör (mint például a Petőfi által is oly nagyon tisztelt Shakespeare-től tudhatóan) mintegy a művészet illetőleg a színház jelképe; nemcsak a színmű tarthat tükröt a természetnek, Petőfi versében az Anya kérdései olyan tükrök, amelyek — mint láttuk — viszonyrendszert és így (lét)helyzetet mutatnak. A tükörben és a tükör által lesz nyilvánvalóvá, amit a történet rejt, és amit elfedhet a történéssorozat. Hogy ez az Anyához kapcsolódik, és az ezt abbahagyni kényszerülő költő-Fiú révén tudatosodik, az ifjú Petőfi lírájának fontos motívuma, e motívum elágazási lehetőségeit reprezentálja. A költő versbe foglalja tehát, megnevezi, néven nevezi a megnevezhetet- lent, poétikus szövegként formálja meg a szövegszerűség esetlegességét, gondosan (retorikusán) megépített költeménybe írja a szótlanság előbbrevalóságát, a múlt jelenné válását, továbbá azt, miképpen utal vissza a jelen a múltra. Petőfinél az Anyához való visszatalálás révén teljesedik ki a motívum. A kimondhatatlanság szinte (szakrális?) tilalomként, belső gátlásként, majd megvilágosodásként értékelődik át. Ezután a költő továbblép, a néma beszéd A helység kalapácsában szemér- metes Erzsók gesztusnyelvében jelenik meg, immár parodisztikusan. A természet csodálatos hallgatása viszont mint esztétikai tényező, magasrendű érték A Tisza remeklésével lesz a Petőfi-költészet felismerésévé. Jegyzetek Petőfi verseit a kritikai kiadás eddig megjelent köteteiben olvastam: Összes költeményei (1838-1843). S. a. r.: Kiss József és Martinkó András. Budapest 1973.; Összes költeményei (1844. január—augusztus). S. a. r.: Kiss József, Ratzky Rita, Szabó G. Zoltán. Budapest 1983. Idézetek forrása: Horváth János: Petőfi Sándor. Budapest 1922.; Pándi Pál: Petőfi hazafias és politikai lírájának kezdetei. In: Tanulmányok Petőfiről. Budapest 1962.; Martinkó András: Költő, mű, környezet. Budapest 1973.; 36
