Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből (II.)

lult lelki világom alapvető szerkezetét, teletűzdelve rejtett célzásokkal, ezzel- azzal; nem tudom, mit szűrhetett ki belőle, ha egyáltalán volt türelme figyelmesen végigolvasni azt a kétszáz sűrűn gépelt, helyenként illusztrált oldalt. Ha már itt tartunk, akkor hadd tegyek említést arról is, hogy az életemben beállt hatalmas változás - melynek egyes részleteire, mikéntjére az utolsó fejezetet követő elnémulás előtt még okvetlenül kitérek! — után, adott lehetőségeimhez mérten, ott, ahol most vagyok, minikönyv formájában kiadattam egybegyűjtött verseimet, amelyeket Étinek dedikáltam. ETINEK. Egy példányt eljuttattam rejtett úton hozzá. Légy szíves, egyszer majd, ha alkalmad

adódik rá, puhatold ki, mi lehet a véleménye lírámról. Megteszed?

Oh, Istenem, mi lesz velünk Csim-bum,

Bundánk lyukas, süvít a szél Tillárom-tilárom.

Jaj lesz velünk, Úristenünk Hoppodári-hop-hop-hop.

Oh, lesz velünk, Jajistenünk Ihaj-tyuhaj szamóca.

bűnös drámatöredék több szereplőre (analízis) •

• Rövidke testecskéjén nagy busa fejével, rémképeibe süppedve, holtsápad- tan ül a lírai drámaíró a hideg éjszakában, s a Hoffmann Etára gondol. Hallgatja az éj neszezéseit: valahonnan a folyosó végéről — ha van egyáltalán vége — sejtelmes hangokat sodor ajtaja elé a szél: férficipő közeledő/távolodó lépteit, női kacaj foszlányait, halk egérsurranást - súlyos szárnyak suhogásába áttűnő esőkabát-zizegést, csókok cuppanását, halk sóhajokat, szeméremcsontok ritmikus koccanását, kihívóan vakmerő cuppogást az éj pocsolyáiban - ugyanazon éj vastag bakacsinfüggönye mögött -, gúnyosan épp az ő ajtaja előtt. Elélvező férfihang ordítása lágy női tremolóval öszvé fonódva.

— Mindig épp az én lábtörlőmre! — villan át elboruló agyán. Odarohan, feltépi az ajtót: mint valahányszor: csak az ő üres postaládáját csattogtatja odalenn csúfondárosan az erős légáram. Újra elfoglalja helyét.

Az éj valószerűtlenül sötét színeket kever ki palettáin. Mozdulatlan tájképet vetít a falra: lángol a hold, út lapít alatta — előre béna inaló! Át a jódforráso- kon, át a lápon lebernyeges lábaidon! Az üldözők nem merik követni. Lőnek utána, azonban a sötét víz pártját fogja, felszínén árnyrajzát megsokszorozza. Tévedésből más esik áldozatul a gyilkos golyóknak. Lassan forgó ladikot sodor

20