Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - A hely szelleme - Porkoláb Tibor: Területi bajnokság
Területi bajnokság (Miskolci hozzászólás) JL jl em találkoztam még olyan filozopterrel (legyen az egyetemi hallgató, tanár, szellemi szabadfoglalkozású), aki a következő kijelentésre ragadtatta volna magát: Szeretem Miskolcot. Miskolc: acélváros, a piszkos tizenkettek tekintélyes tagja, ellenutópikus példázat, Tomi (és különben is, a Szinvát betonlapokkal lefedték, a Diósgyőr pedig kiesett az első osztályból). Nincs mese, Miskolc: területi bajnokság. Nem gondolta ezt másként Kaffka Margit sem úgy 1905 körül: Miskolc „korlátolt, otromba, elmaradt és nyomorult Mucsa” — írja Fenyő Miksának. Gellért Oszkárnak pedig így panaszkodik: „Ez itt unalmas, pókhálós csizmadiaváros” „Most megint érzem, milyen rossz itt. A művészi életnek egy lüktetése se juthat el hozzám.” Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy Kaffka hamarosan Budapestre, az ő „bűnös, isteni metropolisába” menekül. Pedig volt ennek a csizmadiavárosnak polgári kultúrája (egyesületekkel, helyi lapokkal, avasi borozgatásokkal, irodalmi asztaltársaságokkal, sőt Nyugat-estekkel [egy ilyen fellépésre emlékezve Tersánszky nem felejt el beszámolni a Korona Szálló írószerető szobalányáról sem]). Ez a kultúra persze kedélyesen patriarchális és hagyományőrző volt. Lévay, Lévay, Lévay! Ä Lévay-kultuszra utalva írta Krúdy, hogy Miskolc az „öreg költők városa.” A szellemi közállapotokat jól jellemzi Sassy Csaba (Miskolc „igrice”, a pletykatárca és az alkalmi költészet mestere) Az Avas című versének öntudatosan provinciális, romantikusan antimodernista, bensőségesen konzervatív szemlélete: Az avasi venyigéből Szívjuk mi magunkba azt, Hogy a modern gondolkodás Nem sok örömet fakaszt. És ma is csak úgy, mint régen, Fel-felmegyünk estendében Az Avasra egy kicsit... Politika, városügyek, Mind elintéződnek itt. E polgári kultúra mellett meg kell említeni a sajátos miskolc-diósgyőri munkáskultúrát is (vasgyárral, szociáldemokráciával, olvasókörökkel, dalárdákkal). A városnak valahogy nem volt szerencséje a nagy fejlesztési programokkal. A Trianont követő sikertelen Nagy-Miskolc-koncepció (kísérlet Kassa szerepének átörökítésére) még le sem futott, és már jött a szocialista iparosítás (a nagyolvasztó csapolása, ágyúdörgés, a belövések miatt óriási lezárt területek a Bükkben). Ez az iparosítás tette Miskolcot (és ennek—muzeológusként — talán örülnöm is kellene) műemlékvárossá. Gigantikus ipari műemlékek árnyékában élek. Az organikus helyi kultúra (a polgári és a munkás is) adattári dossziékban él tovább, az egyetemes kultúra pedig helyi lecsapódás. Csak a 20
