Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - A hely szelleme - Villányi László: A szellem helye
A szellem helye „Hogy is lehetne egy város jobb a lakóinál?” f Hannes Bahringer JL M. a kinézek otthonom ablakán, látom a Rába-part fáit. Abban a folyóban tanultam meg úszni. Partján izgultam végig a DAC focistáinak a fejelőcsatáit. Ott csiszolódott trükköm: fejem úgy célozza meg a hosszúsarkot, hogy a kapus arra mozduljon, miközben homlokommal a rövidsarokba csavarom a labdát. Ott, a parton csodáltam először lánymellet, amint kibújt a fürdőruhából. Kissé közelebb áll a Kálvária dombja. Ott szoktam szánkózni gyerekkoromban. Az enyészetben is gyönyörűek a barokk szobrok, fazsindelyes kis templom ívei. Ha jobbra fordulok, látom a Kálvária utcát. Egykori iskolámat. (Hajdan apácazárda volt.) Az utca elején lakott Weöres Sándor, onnan írt levelet Kosztolányinak. A lakás másik oldaláról látom a kórházat, ahol megszülettem. Látom Pusztai Zoli ablakát. Majd átmegyek hozzá, megmutatom neki ezt az írást is. * Hiányzott a fekete kutya Kassák Lajos kerítéséről. Rá kellett jönnöm, hogy már vagy fél éve nem láttam. Szelíden, a kerítés tetején szokott álldogálni. Kacsák Lajos műszerész és galvanizáló mester, a betűk szerint ez olvasható a tábláról, de nekem már csak Kassák. Ráadásul a szomszédban Nagy László az asztalos. Tavasszal rendszerint ezen az utcán megyek a városba, olyankor már a téren futnak a lányok. A sarkon volt — amíg bombatalálat nem érte — apámék háza. Körülbelül a helyére építették a középiskola tornatermét, s az öltözőket. A járdáról hallani, ahogy a lányok testére zúdul a víz. * A győri Székesegyház hátsó falán, boltíves kőablakban, egy kőember áll. Évszázadok óta tartja tekintetét a városon. O lehet Harjvik püspök, aki I. László és Könyves Kálmán diplomatájaként járta Európát. 0 lehet Nagylucsai Orbán püspök, aki Mátyás király kincstartójaként rajongott a művészetekért. O lehet Gosztonyi János püspök, aki Párizsban inspirált filozófusokat, s támogatta műveik megjelenését. (Dózsa parasztháborújában nem lövetett, ezért halálra kínozták Zápolya hívei.) O lehet Náprági Demeter püspök, aki Prágában találkozott Nyéki Vörös Mátyással, hogy aztán Győrbe hívja kanonoknak. És az a tekintet rajtam volt addig is, míg vagy harmincévesen fel nem fedeztem. * A Baross úton fél kettő után tűnnek fel a legszebb lányok. Mindig összeáll belőlük és formálódik egy remek válogatott. Tavasszal még az érettségi tablókról is felfedeződhet egy-két ifjú tehetség. A Baross úton reggeltől estig hőzöng vagy humorizál (az alkoholszinttől függően) Indián, kéregét az üzletekben, tavaly télen pedig hógolyókat árult. (Húsz 12