Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Füzi László: Levél az Olvasóhoz
Levél az Olvasóhoz Kedves Olvasónk! M r JL WJL ire eljutott mostani számunk utolsó oldalainak olvasásához, bizonyára észrevette már, hogy ez a szám némileg különbözik a korábbiaktól: több verset, elbeszélést talál itt, mint az előzőekben — mellettük pedig emlékezést, köszöntést, hasonmásban pedig szerkesztőségi munkánk pár különösen kedves emlékét, dokumentumát. Egy-egy írásból pontosan kiviláglik: folyóiratunk elérkezett huszonötödik születésnapjához, ez indokolja a szokásosnál több verset, elbeszélést — s az emlékezést, no meg az átlagosnál nagyobb terjedelmet. Ünnepelni azonban nem önmagunkat kívánjuk. Inkább azt szeretnénk, ha az irodalomra, a valódi szépirodalomra és az írókra, régi és új munkatársainkra, szerzőinkre, kedves barátainkra esne némi ünnepi fény. A szerkesztő az írókért él, s a kultúráért, melynek ideálképe lelki szemei előtt lebeg, az írók azt szeretnék, ha a mű, melyre életüket tették fel, eljutna az olvasóhoz: egy-egy folyóirat ennek a kapcsolatnak a megteremtésében segíthet. Talán segített a Forrás is — létének értelmét ez adja. A lap történetét nem nekem kell feldolgoznom, az általa felszínre hozott immáron több tízezer oldalnyi anyagról sem adhatok itt áttekintést, csupán arra utalhatok, hogy ez a lap — számos társához hasonlóan —- az elmúlt huszonöt évben igyekezett elvégezni feladatát, s mivel ez a huszonöt év a magyar társadalom történetének több periódusát is magában foglalja, talán érthető, hogy ez a feladat a szerkesztők előtt mindig különbözőképpen mutatkozott meg. A vers, az irodalom megbecsülése az, ami összekapcsolja a különböző időszakok szerkesztői törekvéseit. Nehéz volt lapot indítani a hatvanas évek végén — erről Buda Ferenc és Szekér Endre, az induló szerkesztőség ma is köztünk lévő tagjai tudnak sokat mondani, nehéz volt lapot szerkeszteni a hetvenes-nyolcvanas években, amikor az ezt a lapot szerkesztő gárda is összeütközésbe került a politikai hatalommal — s hát a mai időszaknak is megvannak a maga nehézségei, hiszen az irodalomnak egy megváltozott (s jó, hogy megváltozott) társadalomban kell megtalálnia a helyét. Nehéz lenne mérlegre tenni, hogy akkor volt-e nehezebb, vagy most könnyebb, avagy fordítva. Másább volt akkor és masabb most, s éppen ez a különböző korszakok közötti természetes másság hordozza magában a lapszerkesztés mindenkori nehézségét. Az elmúlt huszonöt esztendőben sokan segítették a Forrás munkáját. Köszönünk minden jó tanácsot, támogatást, köszönjük, hogy Bács-Kiskun Megye Tanácsa, majd pedig Bács-Kiskun Megye Önkormányzata a lap gazdájaként támogatta a mindenkori szerkesztőség munkáját. Természetesen támadások is érték az elmúlt harmadfél évtizedben a lapot — nem is számítana valódi folyóiratnak, ha ez nem így történt volna. Ha jogosak voltak a kritikák, akkor igyekeztünk okulni belőlük, ha megalapozatlannak találtuk őket, akkor segítettek szerepvállalásunk megerősítésében. A Forrás 25 éves jubileumán megrendültén emlékezünk elhunyt szerkesztőtársainkra: Bodor Jenőre, Raffai Saroltára, Zám Tiborra. Az idő múlását mutatja, hogy a mai szerkesztőségnek vannak olyan tagjai, akik egyiküket-másikukat már nem is ismerték. 127
