Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Fodor András: Paradicsomkert (Lakatos István könyvéről)

Budát, hol „Szentjánosbogarak báljaként”, hol pedig a fenyegető végkifejlet jegyé­ben „élesedő sugarak — zuzos fákon zuhatag — mint / fénykígyót rajzolják meg késükkel az utcát.” Legalább jelezzük, hogy az egykori első kötet címadó költeménye elé szerkesz­tett Emlék nemcsak címében nemesedett beszédesebbé (vált az Emlék-bői írás a porban-na), de már az első négy sor kétféle intonációja érezteti a mélyre ható mi­nőségi különbséget: Mint puha földön a kerék nyoma, Belémvéste magát egynémely emlék. Már nem látom, csak érzem. Oh hova Tűntél, Mari? első szerelmem? mennék... S íme, a minden ízében megváltoztatott, helyretett új változat: Mint puha földön lánctalpak nyoma — mint puha alsókarba égetett kék láger számjegy, olyan mély, Mária, olyan éles bennem ma is az emlék. * * * A megkapón lelkivé váltott olyan új versek után, mint a Suttogások az éjszaká­ban, vagy mint az egész Pusztulás játékai ciklus, továbbá a változatosan és meg­győzően szemléltetett kisebb versfordítások 70 oldalnyi szedete (Idegen vadászme­zők mellett), a gyűjteményes kötet nem előzmény nélküli, de mégis nagy meglepetése, kiterebélyesedő hozadéka a szerző szépprózája, a 230 oldalnyi, Far­sang című „Fejezetek egy önéletrajzból.” Külön kiemelendő az ide csatolt, Kabdebó Lóránttal készült két interjú. Nem árt őket ráhangoló bevezetésül olvasni, mert már belőlük is kiderül Lakatos koraé­rettségének, magabiztos emberszemléletének, s történetmondó élőbeszédének természetes mágnestere, mely különös varázslattal mindjárt művészi erejűvé is válik. Már az Elveszett otthonok sorravétele közben rádöbbenünk, hogy akinek a sors igazi epikus tehetséget adott, azt a valóság és a történelmi idő, a családi múlt és a társadalmi beidegződés is bőven szerencsélteti. Hányán mondhatják el, amit ő, hogy Tolbuhin marsall térképe feszült egykori diákszobájában, hogy „Budapest és Bécs elfoglalásának terve” az ő „íróasztalán alakult ki”? S mi több, a Marsall jóvá­hagyó segítségével mentette meg ifjúkori könyvtárát? A fontiek után azt is fölényeskedés nélküli jó ízzel adja elő, miként vált Kriszti­na körúti albérlete az Újholdas költők, írók baráti összejövetelének műhelyévé, vagy éppen Szabó Lőrinc szerelmi találkahelyévé. S hogyan szerezte vissza ő, a la­kó, szállásadója, az özvegy katonatisztné nyugdíját saját okmánykutató lelemé­nyével és Veres Péter hadügyminiszter segédletével. A másik interjú (Költészet és valóság) a sokoldalú művészi készség és a mesterek dolgában igazít el bennünket. Szabó Lőrinc döntötte el, hogy Lakatosból költő le­gyen, de egy tatai tanár (Schadl János) mellett édesapja, a bicskei takarékpénztár­igazgató választotta meg jól fia instruktorát, amikor Szőllősy Andrást hívta meg zenetanárául. A Kodály-növendék zeneakadémistát, aki a szertelen kamasznak első nap megmondja: „Holnaptól mást olvasunk, mást játszunk.”. 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom