Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Csiki László: A héja vére (avagy Az előadó felkészülése)
Csíki László A héja vére avagy Az előadó felkészülése lőször is, fiam, még mielőtt lelkendezve felmondanád a lexikonból ma reggel kilesett adataimat, hozz két deci vörös bort, mert a vérnyomásom, az alkohol- s azzal együtt a szellemi szintem olyan mélyre süllyedt, mint egy kiugrott apáca a kuplerájban. Vén vagyok, fiam, máris sajog a farom az irodai széketeken. De nem bánom, várjuk meg itt a főnöködet, hogy köszöntsön engem, miután letörölte áliáról a csirkepaprikás zaftját, és eligazítson téged, miután letolt. De öntözzük meg legalább a muskátlit az ablakban, hátha megnő közben, s elfogja ezt a szemsértő fényt, eltakarja a csökött emlékműveteket. Látom, nektek hősi halottból sem tellett többre tizenhétnél, összesen két háborúban. Nekem csak a családomból többen maradtak ott. Mondhatnál erre mindenfélét, de még azt se mondod, hogy minálunk nincsenek kiugrott apácáit vagy kupik. Nincsenek még! De te ne csak az igére figyelj, hanem az igeidőre is. Amint beindulnak a rendek, kiindul belőlük néhány mennyei vőlegényében csalódott, temperamentumosabb leányka is, aki bement, s aztán a másik szélsőség felé tart. Ez a fejlődés útja, valamint az összefüggés a rend és a betegség között. A szűzen maradottaknak aztán lesz kit megmenteniük: volt társaikat az örömtelen csodában. Azok meg hálásan fohászkodnak majd a menhelyi ingyenebéd előtt, de még alatt is, hogy az áhítattól kifordul szájukból a falat. Mindenki jól jár végül, munkája akad legalább, azaz vezekelnivalója, és azzal megnyugszik. Te is jól járj és főként gyorsan, fiam, hozd a bort, és én megnyugszom. A világ úgy van berendezve, hogy egyik fele ápolja a másikat, az meg rászorul. Én pedig felápolva megnyugszom és megvilágosodom, aztán tudósán és lehetőleg metafizikusán komoly közhelyeket mesélek kisvárosi közönségednek. Belekeverve némi értelmetlenséget is, hogy okosnak látsszak. Addig viszont én magam vagyok csak, akárhol is. Egy kissé magamon kívül. De üssön a kő! Nézem innen azt a másik felemet, aki kívülem támaszkodik a hideg falnak. Lehet, máris a politúros pulpitus mögött áll, amilyen izgulékony. És milyen okos! Fennkölt és művelt és nemes. O, nézd vánnyadt, kifinomult arcvonásait. A fantáziátlan kínt, a kiművelt közönyt. Istenedre mondom, ez egy nagy francia, legalább két évszázados. A másik meg ez a vaskos, amelyikből nézem a másomat, remegő és hascsikarásos. És legszívesebben úgy elfutna innen, hogy sose találkozna a nemesebbik, az okosabbik, a fenköltebb felével Láthatod, fiam, a szóban forgó két deci vörös egzisztenciális fontosságú. Világkérdés, mint minden vágy. Az emberi egyéniség megkettőzöttségének feloldásáéi